~Epilógus~

*2 év múlva*
MinHyukkal összeköltöztünk, az egy és fél éves kisfiúnkkal együtt. A neve Lee Yong.
- Cica! - szólt nekem MinHyuk a szobánkból.
- Hm? - szaladtam be. Oppa az ágyon feküdt, Yong pedig a hasán. - Jaj, Omo!
- Gyere! Fektessük be a kiságyba! - vette le magáról, gyöngéden felemelte, és betette a kiságyba. - Már régóta kérdezni szeretnék tőled valamit, de nem tudom, hogy hogyan kérdezzem meg... - sóhajtott. - Song MiCha! Lennél a feleségem? - térdelt le elém.
- I-igen - bólogattam.
Ki gondolta volna, hogy huszonegy évesen lesz egy gyerekem, és el vagyok jegyezve... Hát, én nem. Főleg, hogy a világ legjobb pasija a vőlegényem...
-------
HAJÓÓÓ!:))
Hát, ennyi lenne. Egy kis rövidecske sztori volt, de remélem, hogy tetszett! Köszönöm szépen az old.megtekintéseket, a követőket, és úgy mindent. Ez most számomra egy levezető blog volt, ami most jól esett egy negyvenakárhány részes blog után, egy ilyen. Köszönöm!^^ Remélem, hogy tetszett, és hogy élvezhető volt!:)
♥Love everybody♥  Peace!:)♥

~17.Rész~

Csak reggel keltem fel, de MinHyuk nem volt mellettem. Felültem az ágyon, és egy cetlit találtam a párnáján: "Szép jó reggelt!:) Elmentem a fiúkkal énekpróbára!:) Aludj csak nyugodtan! Majd jövök! xoxoxoxoMinHyukxoxoxoxoxo"
Mosolyogva bámultam a papír darabocskát, majd hirtelen zajt hallottam a konyhából. Lehet, hogy B-Bomb jött meg... Óvatosan, halkan szálltam ki az ágyból, és hangtalanul lépkedtem az ajtó felé. Lenyomtam a kilincset, és résnyire nyitottam azt. Kikukucskáltam, de nem láttam senkit. Ismét egy kelletlen hangot fedeztem fel.
- Mi a szar...? - tártam ki az ajtót, erre egy meleg, szőrös akármit éreztem a lábamnál. Lenéztem, és ott volt egy kiscica, szürke bundával és fekete csíkokkal. - Hát Te meg hogy kerülsz ide? - guggoltam le hozzá, felvettem, és elkezdtem simogatni. - MinHyuk bácsié vagy? Eddig miért nem láttalak? - Szabadulni akart a kezeim közül, így finoman letettem. Hihetetlenül soványnak látszott, így gondoltam adok neki valamit, viszont nem találtam macskaeledelt. - Jahj, mit csináljak? - tanakodtam. Benyúltam a hűtőbe, ahol észrevettem egy sárga dobozban némi halat. - Elnevezlek Surprise-nak, jó? Nem tudom mi a neved, de én így foglak hívni - szedtem ki egy tálkába a halakat. Aprócska mély edénybe pedig tejet töltöttem. Surprise félve odament a reggelijéhez, megszaglászta, aztán vígan falatozni kezdte. - Jó étvágyat! - Egyébként, most komolyan egy macskához beszélek?! Eldöntöttem, hogy én is enni fogok valamit. Megnéztem mindenhol, mindent, de semmi ínyemre valót nem találtam. - Hát... Akkor megvárom Oppat - vontam meg a vállamat. Visszavonultam a szobába. Ledőltem az ágyra, és nyújtózkodni kezdtem. Surprise hirtelen megjelent mellettem, előkelően megnyalta aprócska száját, és hozzám bújt. - Most persze jó pofizol, mi?! - nevettem fel. Törökülésbe ültem, Őt pedig az ölembe vettem, majd simogatni kezdtem. Mély hangon dorombolt, jelezve, hogy élvezi a tevékenységemet. Pár perc múlva csikorgó ajtónyitódást hallottam. MinHyuk lépett be a meleg szobába.
- Szia Tongszeng! - mosolygott rám.
- Oppa Anyeong! - néztem fel a macskasimogatásból.
- Jól áll neked a cica, Cica! - jött közelebb hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Miért nem láttam még Surprise-t? - fogtam meg MinHyuk kezét jelezve, hogy üljön mellém.
- Kit? - vágott értetlen fejet.
- A macskát!
- Jaa! - nevetett. - Ma találtam a ház előtt. Gondoltam, hogy gondozzuk egy kicsit, és megkeressük a gazdiját. Látszik rajta, hogy házi.
- Oh. Értem - bújtam hozzá.
- Reggeliztél már? - puszilta meg a homlokomat.
- Nem, Oppa. Téged vártalak.
- Pedig ehettél volna! Most tanakodnunk kell, hogy mit együnk... - sóhajtott.
- Elmegyek bevásárolni, jó? - jutott eszembe.
- Megyek veled! - tápászkodott fel, és húzott magával engem is. Gyorsan rendbe szedtük magunkat.
- Csak haza kéne mennem pénzért!
- Hagyjad! - legyintett.
- Ragaszkodom hozzá - álltam vele szembe.
- Jaj, Cica! - becézett. Nem tudom mi nála ez a "Cica" dolog, de egy cseppet creepy. Főleg úgy, hogy olvastam egy angol könyvet, amiben a férfi kivájta a macska szemét, és fel is akasztotta... Aztán talált egy másik hátborzongató macskát. (Edgar Allan Poe: The Black Cat <----szerk.megj.) - Most gondolom azt hiszed, hogy én azt hiszem, hogy kihasználsz. Hát nem... Figyelj! Ez egy tök természetes dolog, oké? - mosolygott.
- Rendben... Köszönöm szépen - sóhajtottam.
- Na, mehetünk? - paskolta meg a fenekemet. - Hmm... - nézte végül az előbb említett testrészemet.
- Hé! - szóltam rá. - Te feltűnően bámulod a seggemet, én meg csak félve pillanthatok egy bizonyos testrészedre... - háborodtam fel.
- Bámuld csak nyugodtan! Nekem ettől jobb lesz csak a kedvem... - vigyorgott.
- Hogy mennyire perverzek vagyunk - Megráztam a fejemet és megcsókoltam. Hamar elmentünk egy közeli boltocskába, ahol bevásárolhattunk. Vettünk rizst, tojást, kenyeret és ennyi. Miután beszereztük mindezt, visszasétáltunk a házába. Lepakoltuk a cuccokat, én pedig leültem az egyik székre.
- Elfáradtál? - kérdezte mosolyogva.
- Egy picit - bólogattam.
- Inkább feküdjünk be az ágyba - kacsintott. Felálltam, és levettem a pólómat. - Csak pihenni!
- Tudom... - vágtam értetlen fejet. - Csak amiért nekem ez a tegnapi ruhám, ezért nem ebbe fogok befeküdni a tiszta ágyadba.
- Ja, értem - nézte a fekete melltartómat.
- Na! - nevettem fel.
- Mi van? Jobb mintha más bámulná a kannáidat! - tette fel a kezét védekezően.
- Aha - vigyorogtam. Bementünk a szobájába, ahol körülbelül egy órán keresztül feküdtünk az ágyában. 
- Most már enni kéne valamit... - nézett rám. Kikászálódtam az ágyból, felvettem MinHyuk szürke pólóját, és megnéztem magamat a tükrében. Hirtelen felindulásból elkezdtem táncikálni. - Várj! - Ő is felállt, alsónadrágban és izompólóban úgy ahogy volt mögém jött. - Mozgasd a csípődet!
- Mert? - néztem rá a tükörből.
- Szoktam látni, amikor bemelegítünk, hogy nem jól csinálod... - Elkezdtem mozgatni. - Aha, mozgatod hozzá a válladat is. Azt ne! - Hátulról átkarolta a mellkasomat, én meg tovább csináltam. - Na, így jó! - Az egyik kezét levette a mellkasomról, a csípőmre helyezte, és "segített" mozgatni.
- Köszönöm! - nyomtam egy puszit az arcára.
*1 hónap múlva*
Reggel nagyon rosszul éreztem magamat. Fájt a fejem, hányingerem volt, meg minden. Erre a fiúk nem kitalálták, hogy találkozzunk náluk? De... Na, mindegy. Nagy nehezen, de elbattyogtam hozzájuk.
- Szia Drágaságom! Hogy vagy? - ölelt meg Zico.
- Sziasztok! Nem valami jól... Ennyire látszik rajtam? - túrtam fáradtan a hajamba.
- Eléggé - felelték egyszerre.
- Mi történt? - riadt meg B-Bomb, aki egyből odajött hozzám, és megcsókolt.
- Lehet, hogy benyeltem valami vírust...
- Az nem jó - vakargatta a tarkóját.
- Vegyél be egy gyógyszert! - tanácsolta U-Kwon.
- Már megtörtént...
- Akkor pihenj kicsit! Lehet, hogy túlterhelted magad! - ültetett le Jae.
- Vagy... - gondolkoztam hangosan, de megakadtam. Nem hiszem, hogy ennek most lenne itt az ideje... De... Mindenesetre nem mondtam a fiúknak.
- Vagy mi? - mosolygott MinHyuk.
- Izé, semmi! - lőttem neki én is egy mosolyt.
***
MinHyuk áthívott magához.
- Úgy hiányoztál... - suttogta a fülembe. Benyúlt a pólóm alá, de megállítottam.
- Most ne... - sóhajtottam.
- Mert?
- Mert ne - zártam rövidre.
- Ingerült vagy! - állt karba tett kézzel.
- Oppa... Sajnálom, csak... - kerestem a szavakat. Nem kertelhetek, neki is joga lenne tudni. - Izé, Te vállalnál gyereket?
- Mi ez az egész?!
- Oppa. Lehet, hogy... - haraptam az alsó ajkamba. - Terhes vagyok - suttogtam. - És természetesen Te vagy az édesapa, ha tényleg ez a helyzet...
Meredten nézett maga elé. Száján, mintha 6000 mázsás súly feküdt volna. Óvatosan helyet foglalt maga mögött a kanapén.
- Sajnálom - mondtam halkan. Mikor már elmenni készültem, utánam szólt.
- MiCha! - Megfordultam. - Szeretlek Titeket! - csókolt meg.
Este elmentem egy gyógyszertárba, és vettem egy terhességi tesztet, amely bebizonyította, hogy várandós vagyok egy kisgyerekkel. 

~16.Rész~

Halihó-hó-hó! (Hülye vagyok, nincs karácsony, na mindegy...xD)
Izé...Köszönök mindent, a kommenteket, az oldalmektekintéseket, meg minden.:)
A résszel kapcsolatban, nem tudom mennyire örültök neki, de egy kicsit perverzebb résszel jövök!;D
+16
-----------
Megszeppenve álltam.
- De srácok, én nem tudok énekelni! - nevettem el magam.
- De, tudsz, szóval csönd! - intett le aranyosan B-Bomb.
- És egyáltalán mikor énekelnék? - próbáltam kibúvót keresni (nem a mikrofonba beszéltem).
- Velem, Cica! - kacsintott. MEGHALTAM!
- Hát... Jó... - Ennek az embernek nem lehet ellenállni! Egyszerűen fizikai képtelenség! És énekeltünk. Nem tudom, hogy meddig és mennyit, de élveztem. Csak sajnos hamar jött a vég, és búcsúzni kellett.
- Köszönöm fiúk, hogy táncolhattam és énekelhettem veletek! - mosolyogtam rájuk a mikrofonba mondva.
- Nincsen mit köszönnöd! - ölelt meg Zico.
- Imádunk MiCha! - ugrottak sorban a nyakamba.
- Sziasztok! - sétáltunk le végül a színpadról.
- Van egy meglepetésem! - súgta a fülembe MinHyuk mögöttem.
- Hmm... - fordultam hátra, és megcsókoltam. - Na, micsoda?
- Megkaptam az engedélyt, hogy lakhassak a saját házamban is néha napján... - mondta halkan.
- De jó! Örülök neki!
- Hidd el, én még jobban! - Bement a saját öltözőjükbe, én meg csak az épület elé mentem ki. Nem kellett volna, ugyanis 60000000000000000000000000000000 rajongó odatobzódott hozzám autógrammért. És teljesen jogosan feltehetem a kérdést, hogy: Minek? Én csak egy koreográfus nem a Block B! Pár testőr odajött hozzám, és kimentett a csapdából.
- Jesszusom! Köszönöm szépen! - Vezettek vissza az épületbe.
- Szívesen! Máskor vigyázz! - biccentett mosolyogva egy velem egykorú srác.
- Rendben... Akkor megkeresem a fiúkat... - intettem, és elkezdtem fel-alá járkálni, de nem találtam Őket. Ám hirtelen, két kéz karolta át a derekamat.
- Mizújs? - kérdezte a kezek tulajdonosa.
- Semmi, és veled Oppa? - mosolyogtam rá. Mikor észrevettük a többieket hazamentünk. Mármint a fiúk a saját-saját házukba (kell egy kicsit antiszocizni...), mi pedig MinHyukkal az Ő házába.
- Ah, de jó itthon lenni - nyújtózott a földre dobva a kis táskáját, ami eddig nála volt.
- Huh, de meleg van itt! - kezdtem el legyezni magamat a pólóm aljával.
- Ah, tényleg... Mit is kezdtünk el 1 hónappal ezelőtt? - lépett hozzám közelebb, és megcsókolt. Egyre szenvedélyesebb csókcsatába merültünk. Kezei lejjebb csúsztak egészen a fenekemig. Mikor elért a célig mind két keze, belemarkolt az alsó féltájamba. Ajkaimat halk sóhaj hagyta el. A lábaim emelkedni kezdtek a talajról, így dereka köré fontam azokat. Pár lépést tett meg, majd lerakott a konyhaasztalra. Óvatosan megfogta a pólómat, lerántotta rólam és eldobta valahova. Ismét vadul csókolóztunk, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat, végig a hasamig, aztán vissza a számhoz. Nem kellett sok idő, míg megint fel nem kapott, és be nem próbált vinni a szobájába. Viszont az ajtó csukva volt, így először nagyot koppant a fejem, de annyira nem érdekelt. Gyorsan megkapaszkodtam a kis ajtófélfába, míg MinHyuk kinyitotta az ajtót. Egyből az ágyhoz vitt. Óvatosan hanyatt fektetett, és még mielőtt rám mászott volna, levette a pólóját. Sőt, én fel is ültem az ágyában, és szintén végigcsókolgattam a kockás hasától az ajkáig, majd visszadöntött, és rám "feküdt". Egy kis idő múlva megszabadultunk az összes ruhánktól. És ekkor éreztem ahogyan belém hatolt, én meg felsikítottam. A kis pillangók a gyomromban felébredtek, és össze-vissza cikázgattak. Mozogni kezdett bennem. Lélegzetvételem szaporább lett, szinte egyenesen arányos a mozgás gyorsaságával.
- Oppah... Mindjhárth... - sóhajtottam.
- Énh ish... - Gyorsított a tempón, én pedig beletúrtam a hajába. Pár másodperc múlva szinte egyszerre élveztünk el, és nyögtünk fel. Levezetésképpen még tolt rajta kettőt, majd kiszállt belőlem. Fejét mellkasomra hajtotta, ahol megpróbálta kiegyenlíteni a levegővételét, miközben simogattam a buksiját. - 1 hónaphon kerhesztülh vártham erreh a pillanathrah... - suttogta zihálva.
- Deh, legahlábbh megérthe, igaz? - pusziltam meg a száját.
- Teljesen! - csókolt meg. - Nagyon szeretlek Song MiCha!
- Én is téged MinHyuk! - haraptam meg finoman az ajkait. Pár percig még a mellkasomon tartotta a fejét, amit én szívesen simogattam.
- Nem fürdünk meg? - nézett fel rám nagy szemekkel.
 - Te is tudod, hogy abból nem fürdés lenne... - nevettem fel.
 - Jó, nem tehetek róla, hogy nem bírok az ösztöneimmel, mert Te olyan szexi vagy! - "háborodott fel".
- Fogd csak rám, köcsög gyerek! - Már-már szinte fuldokoltam a röhögéstől.
- Köcsög gyerek, mi? - csikizett.
- Nee! - visongtam. Majd mikor abbahagyta megcsókolt. - Tudod, hogy szeretlek - suttogtam mosolyogva.
- Az a szerencséd! - könyökölt fölém.
- Te gondoltad volna, hogy ez lesz? - Ledőlt mellém.
- Mármint mit? - mosolygott.
- Hát, hogy... Izé, összejövünk... - hebegtem.
- Csak remélni tudtam. De most minden jó így, nem? - kérdezte félve.
- Nem... - feleltem.
- Mi?! Miért?! Mi?! - riadt meg.
- Nem jó! Hanem tökéletes! - nevettem fel.
- Bakker! Szívrohamot kapok miattad! - sóhajtott.
- Nyugi, Oppa! Nem emlékszel mit mondtam még anno? - dőltem a mellkasára.
- Attól függ... Biztos emlékszem, csak arra nem, amire gondolsz.
- Tudod... "Engem nem lehet olyan könnyen ágyba vinni..."... - idéztem fel neki.
- Ja, emlékszem már! - puszilta meg a homlokom, és elkezdte simogatni a hátamat.
- Akkor jó! - mondtam cukin. Pár percig hallgattunk. Csak a simogatás és a levegővételek hangja hallatszott a szobában. Ekkor megszólalt a telefonja.
- Jaj, Istenem! - nyögött fel, odahajolt a telefonjáért, megnézte, sóhajtott egyet és felvette. - Mondjad...
Éppen hallottam a vonal másik végéről egy hangot. Nem tudtam eldönteni, hogy most nő, vagy férfi.
- Mégis hol a francba vagy? Megbeszéltük, hogy találkozunk! Nem emlékszel?! - Idegesnek tűnt a hang.
- Elfelejtettem, bocsi! Áttegyük máskorra? - MinHyuk nyugodt volt.
- Én most akarlak MinHyukkie! - WUT?!
- Türelmetlen vagy! - jelentette ki. Én meg féltékeny!:oo 
- Na, gyere MinHyukkie! Love U! - És letette.
- Mennem kell! - kelt fel. Nyomott egy puszit a számra, amit én annyira nem viszonoztam. - Ha akarsz maradhatsz! - mosolygott. Áruló!:(
- Ok - bólintottam csalódottan.
- Mindjárt jövök vissza! - emelte fel az államat. Nem ez a problémám!
- Ok - ismételtem magamat.
- Szia Picim! Vigyázz magadra! - csókolt meg.
- Szia! Te is! - köszöntem szomorúan. Majd egy perccel azután, hogy kiment, utána kiabáltam. - Pabo! - Felálltam, megkerestem a ruháimat, felöltöztem, és elmentem. Céltalanul bolyongtam Szöul városában, miközben a meleg, téli napfény lágy sugarai simogatták az arcomat. Eldöntöttem "sorsom" és hazamentem. HyunAe ott állt a konyhában és sütött, főzött.
- Szia, Édes! - mosolygott rám.
- Szia! - mondtam keserűen.
- Mi a baj? - riadt meg. - MinHyuk? - Csak bólogattam. - Esküszöm levágom a férfiasságát! - Pont a kezében volt egy kés.
- Izé, inkább ne, jó? - nyugtattam le. - Az sem biztos, hogy megcsal, de... Mégis... Olyan... - temettem a kezembe az arcomat.
- Jaj, Szívem! - ölelt magához, nem törődve azzal, hogy odaég a kaja. - Miből gondolod, hogy megcsal?
- Hát... Beszélt valakivel telefonon, és így mondja neki a hang: "én most akarlak MinHyukkie!" Meg "Love U!".
- És nő volt vagy férfi? - lepődött meg.
- Nem tudom... - gördült le az első könnycsepp. Körülbelül öt-tíz perc múlva megcsörrent a telefonom. - Haló? - szipogtam, meg sem nézve, hogy ki az.
- Mi a baj MiCha? - hallottam MinHyuk aggódó, édes hangját. - Hol vagy most?
- Semmi... - feleltem csak az egyik kérdésre.
- És hol vagy? A házadban? Mindjárt ott leszek! - Letette.
- HyunAe... - suttogtam.
- Mi az?
- MinHyuk idejön! - fogtam a fejemet.
- Így nem láthat! - ijedt meg. - Mindjárt rendbe teszlek!
- Ne! Múltkor is, mikor rendbe tettél, feldagadt az egyik szemem! - mutattam x-et a kezemmel.
- Jól van, ha ezt akarod! - legyintett. Hirtelen csöngettek.
- HyunAe! Menj a szobádba! - kértem.
- Nem! Nézni akarom - ült az egyik székbe.
- Menj a szobádba! Most! - parancsoltam rá.
- Ch.. Pabo! - állt fel, és vonult be a hálójába.
Kinyitottam az ajtót, ahol MinHyuk állt.
- Szia, minden rendben? Mi a baj? - lépett be.
- Semmi bajom - durciztam be.
- Látom rajtad - mosolygott kedvesen.
- Ezt mondtad annak is, akivel találkoztál?
- Mi?! - hunyorított. - Jaj, ne... Jaj, Istenem! - nevetett fel. - Féltékeny vagy, Cica! Ne legyél az! Nincs okod rá!
- Akkor ki volt az, akivel beszéltél? - szipogtam.
- YoungJae! Egy régi táncos haverom! - ölelt meg.
- Miért becézett, meg mondta, hogy szeret? - Nem viszonoztam az ölelését.
- Mert mint mondtam, régi táncos haverom! Össze akarunk hozni, egy közös koreográfiát! - magyarázta. - Körülbelül egy hónapja járunk MiCha, és nem bízol bennem? - súgta a fülembe.
- De bízom benned, csak... Annyi szép lány van, és... - fúrtam az arcomat a mellkasába.
- És nekem a közül a szép lányok közül Te kellesz! Csak Te MiCha! - puszilta meg a homlokomat.
- Oppa, Mianhae! - néztem a szemébe.
- Bízz bennem! Nem foglak megcsalni, átverni vagy valami ilyesmit csinálni, mert szeretlek! Két éve csak téged! És ez nem fog megváltozni! - mosolygott.
- Ajj, csókoljátok már meg egymást! - hallottam a barátnőm hangját bentről. B-Bomb nem habozott, azonnal megcsókolt.
- Saraghae, Pabo! - csókoltam meg még egyszer.
- Na, végre! - tapsikolt a barátosnőm. Megfogtam az egyik papucsomat, megfordultam, és egy jól célzott lövéssel az ajtaját találtam el, azon belül az onnan kikandikáló fejét. - Áu! - tűnt el. Visszafordultam MinHyukhoz.
- Sajnálom! - bújtam hozzá.
- Nem haragszom! - simogatta a hátamat. - Nem jössz vissza, hozzám, beszélgetni?
- De! Szívesen, ha nem zavarok! - bólogattam.
- Kit zavarsz? - fogta meg a kezemet, és kirángatott az ajtón. Miközben mentünk hozzá elkezdett esni az eső. - Oh, a francba - lehúzta a pulcsijának a cipzárját, levette, és rám helyezte.
- De Oppa! Meg fogsz fázni! - néztem rá.
- Nem baj, lényeg, hogy Te ne fázz meg! - mosolygott.
- Ez így nem fair! - vettem le magamról.
- Miért? - értetlenkedett.
- Ez úgy van a filmekben, hogy a fiú se fázzon meg, felveszi a pulcsiját, megfogja az egyik részét és a lány fölé tartja.
- Hát... Jó... - vonta fel az egyik szemöldökét, és mindent úgy tett, ahogy mondtam. - Így jobb?
- Igen! - öleltem magamhoz.
Mikor odaértünk hozzá, mindketten csurom vizesek lettünk.
- Fürödjünk meg! - tanácsolta.
- Jó!
Tíz perc múlva, már kész is lettünk (tényleg csak fürdés volt). Kaptam tőle egy szürke, bő pólót, és egy fekete boxert.
- Nem tudom, hogy hogyan lehet ez, de... Nagyon szexi vagy... - nézett végig rajtam. - Várj! Fordulj meg! - Úgy tettem. - Igen, a feneked is nagyon jó! - csapott rá egyet.
- Hé! - fordultam vissza vigyorogva.
- Csak megnéztem, hogy jó feszes-e! - kacsintott.
- Perverz! - csókoltam meg.
- Hát... Igen! De ne aggódj, egy kis idő múlva Te is az leszel! - nyúlt be a pólóm alá.
- Aludjunk! - ásítottam.
- Oké - Befeküdtünk az ágyba.
- Jó éjszakát! - bújtam hozzá.
- Jó éjszakát, Szerelmem! - ölelt át. - Szépséges álmokat!

~15.Rész~

Elmentünk a srácokhoz. Mindannyian bementünk a 4-esbe. Az odavalósik az ágyukra ültek/feküdtek, mi négyen pedig ahol helyet találtunk. Tehát Zico Kyunghoz ült, Jae pedig P.O-hozz, MinHyuk egy fotelbe, én pedig a földre.
- Ne ülj a földön! - szólt rám Zico.
- Gyere MiCha! - nyújtotta ki B-Bomb a kanapéról a kezét. Nem tudtam mit csináljak, így megfogtam, Ő pedig felhúzott. - Ülj ide! - mutatott az ölébe. Egy kicsit elpirultam, majd helyet foglaltam. A vállára döntöttem a fejemet, Ő meg az egyik kezével átkarolta a derekamat.
- Örülök neki, hogy végre összejöttetek... Két éven keresztül falaztam mindkettőtöknek! - fogta a fejét Zico.
- Kac-kac! Nem is tudod olyan régóta! - vigyorgott MinHyuk.
- Jó, csak egy éve... - tette fel védekezően a kezeit.
A többiek pedig faggatózni kezdtek.
- Mióta? - érdeklődött Kyung.
- Hivatalosan tegnap estefelé... - feleltem, majd mikor rájöttem, hogy ezek perverzek és félreérthetik hozzátettem. - A hivatalos alatt a szerelmi vallomást értem...
- És ki mondta ki először? - mosolygott U-Kwon.
- MinHyuk! - Mikor ezt kimondta Oppa is rávágta, hogy:
- MiCha! - Hirtelen egymásra néztünk.
- Te mondtad ki, nem? - húztam fel az egyik szemöldökömet.
- Hát... Tegnap igen... De azelőtt Te! - mosolygott.
- Mikor?
- Még tegnap előtt azt hiszem... Amikor túl sokat ittál... Azt mondtad, hogy szeretsz.
- Úristen! - csaptam a fejemre. - Ez most komoly?!
- Aha - Látszott rajta, hogy élvezi azt, hogy szenvedek.
- Pedig reméltem, hogy Te fogod kimondani először - szomorodtam el.
- Figyelj, részeg voltál. Végül is mondhatjuk, hogy én mondtam ki, jó?
- Jó! - Megpuszilta a homlokomat.
- Emberek, én már álmos vagyok! - ásított egy hatalmasat P.O.
- Én is - hunytam le a szememet.
- Izé... Hazakísérlek, oké? - kérdezte félve MinHyuk.
- Jó... - sóhajtottam. - Sziasztok skacok!
- Sziasztok! - Felálltunk és már ki is mentünk. Kézen fogva sétáltunk némán a házam felé. Mikor odaértünk megtörte a csendet. - Bemehetek?
- Persze, hogy bejöhetsz! MinHyukkie, hogy Te mennyire pabo vagy! - ráztam a fejemet, és berángattam a házikóba.
- Éhes vagyok... - jelentette be, letelepedve az ágyamra.
- Mit szeretnél enni? - mosolyogtam rá.
- Tojás? - kérdezett vissza.
- Akkor csinálok neked! - fogtam össze egy kontyba hosszú, egyenes, barna hajamat, és már mentem is ki a konyhába. Elővettem minden alapanyagot, majd elkezdtem főzni. Mikor már a felénél tartottam, amikor két védelmező és féltő kart éreztem a derekam körül.
- Így nem tudom megcsinálni a kajádat... - nevettem.
- Nem érdekel... - kezdte csókolgatni a nyakamat.
- Nem?! Pedig kész! - vettem le a serpenyőt a tűzhelyről. Hirtelen kivette a kezemből, ledobta a pultra, és szembefordított magával.
- Nem tudom, hogy hogyan csinálod, de mindig nagyon felizgatsz... - csókolt meg.
- Tényleg? Pedig csak tegnap jöttünk össze - fordítottam hátat neki, és egy tányérba kiszedtem a tojást.
- És szerinted csak tegnap óta izgatsz fel? - mosolyodott el féloldalasan. Ahw. De helyes. - Most azt a két évet kell pótolnunk.
- Először is! Egyél! - raktam le az asztalra a tányért.
- És ha azt mondom, hogy másra éhezem? - vigyorgott.
- Akkor beléd tömöm! - nevettem el magam. - Na jó, csak vicceltem. De figyelj! Ha megeszed, esküszöm azt csinálunk amit akarsz!
- Biztos?
- Biztos! - csókoltam meg. - Szerinted én nem vágyom rád? - haraptam az alsó ajkamba.
- Sietek! - Hamar megette. - Köszönöm! Profi szakács vagy! - nyomott le egy puszit a számra és berakta az edényeket a mosogatóba.
- Tényleg ízlett? - néztem rá nagy, boci szemekkel.
- Tényleg Picim! - becézett.
- Jó! - mondtam cuki hangon.
- Na, szóval akkor mit is ígértél? - lépett közelebb hozzám.
- Emlékeztess rá légyszi! - Megcsókolt. Először csak finoman, majd egyre szenvedélyesebben. Ő hamar megszabadult a pólójától. Ott álltunk a konyhában és csak csókolóztunk. Tevékenységünket ajtónyitódás, és egy rég nem hallott hang zavarta meg.
- MiCha, megjöttem! - B-Bombbal mind a ketten elpirulva néztünk a hang irányába. HyunAe ért haza. - Megzavartam valamit?
- Hát... - néztem MinHyukra, aki egy kicsit csalódottnak látszott. - Hogy vagy Te itt Drágám?! - tereltem el a témát, és odasiettem hozzá, majd megöleltem.
- Nem kaptad meg az üzimet? - tolt el magától.
- Milyen üzi?! Semmit nem küldtél, Te kis köcsög! - nevettem fel.
- Skype-on küldtem neked egy videóüzenetet - értetlenkedett.
- És szerinted én felléptem Skype-ra...? 
- Reméltem...
- És telefonról nem hallottál? Egy évig itt szenvedtem miattad mert semmi életjelet nem adtál! - szomorodtam el.
- Bocsánat! Ne haragudj! - ölelt meg. - Egyébként szia MinHyuk! Jó a felsőtested!
- Szia, izé, kösz... - vakargatta a tarkóját az előbb említett személy.
- Erről majd mindenféleképpen mesélned kell! - súgta oda nekem, mire csak felnevettem.
- Én már megyek is szerintem... - vette fel szomorúan a pólóját.
- Ne menj! Maradj csak! Ha zavarok, és kettesben akartok lenni, akkor átmegyek a fiúkhoz, és alszom velük! - mosolygott HyunAe.
- Nem... Dehogyis! Nem doblak ki a házatokból! - legyintett.
- És ha maradsz, és beszélgetünk? - dobtam fel az ötletet.
- Hát... Jól van - mosolyodott el féloldalasan.
- Jó, én bemegyek a szobámba, kipakolok. Nyugodtan "beszélgessetek" - mutogatta az idézőjeleket.
- Huh, de perverz vagy! Véletlenül nem vele voltál egy évig összezárva? - mutattam B-Bombra, majd elnevettük magunkat.
- Na, jó, ez... Na, értitek! - legyintett és bement a szobájába. Mi is elfoglaltuk az ágyamat MinHyukkal. Ő a hátára feküdt én pedig a mellkasára döntve a fejemet pihentem.
- Sajnálom Oppa - hunytam le a szememet.
- Nem a Te hibád - sóhajtott.
- De... Bocsi... - szomorkodtam.
- Ajj! - ült fel engem is víve magával. - Nézzük a jó oldalát! Tudunk beszélgetni!
- Mondjuk, igen... - bólogattam. - Szeretlek! - ugrottam rá, mire Ő nevetve hátraborult én meg rajta feküdtem.
- Én is szeretlek - puszilt meg.
- Abba belegondoltál már, hogy valamilyen tánckoreográfus legyél? - kezdeményeztem beszélgetést.
- Természetesen. De jobbnak bizonyult ez a pálya... - nevetett halkan.
- Én is kipróbálnám, csak az a baj, hogy nincs jó hangom...
- Dehogyisnem! Bár sikítani csak egyszer-kétszer hallottalak... - perverzkedett.
- Na! Azt akarod, hogy egész végig sikítsak, mint a összes utcalány, szép szóval? - dőltem mellé, közelebb húzott magához.
- Nem! Dehogyis! Jó ahogy Te csinálod! - simította végig a hasamat.
- Na, jó! Ezt a témát most hagyjuk! - vigyorogtam.
- Jó! Szóval nincs rossz hangod! Énekelj csak! - ültetett fel.
- Nem... - legyintettem.
- Kérlek! Csak a kedvemért! - Sóhajtottam és elkezdtem énekelni a "Movie's over" című dalukat. - Szerintem gyönyörű hangod van!
- Ah, izé köszönöm - túrtam a hajamba, majd leesett, hogy össze van fogva. - Franc!
- Mi az?
- Segítesz légyszi kivenni a hajgumit a hajamból? - És egy mozdulattal ki is rántotta a lila hajgumit. - Köszi! Bár nem azt mondtam, hogy tépd ki!
- Jó, bocsi, nem szoktam ilyet csinálni.
- Mindegy, köszi! - dőltem vissza a fekvőhelyemre.
- Majd felviszlek a színpadra, jó? És táncolunk, éneklünk... - sorolta.
- Köszönöm szépen! - bólogattam hálásan.
***1 hónap múlva, koncert Szöul-ban***
MinHyuk megbeszélte a fiúkkal, hogy lesz plusz egy ember a színpadon azon az estén. Már nagyon izgultam. Egy zöld ujjatlan póló, fekete, buggyos nadrág és fekete cipő volt rajtam. A kezeim között elkezdtem dörzsölni a mikrofont, amit kaptam.
A fiúk már mind felmentek, és nagyban folyt a koncert. Én addig vártam a jelre. És amikor meghallottam:
- Na, srácok... Egy különleges személyt, és csodálatos táncost fogunk nektek bemutatni, örültök? - Sikítás. - Akkor bemutatjuk nektek az édesdrágaimádnivalótündércukipofapöttömkét, akinek rengeteget köszönhetünk, és egy remek barát mindannyiunk számára - az egész banda MinHyukra nézett. -, vagy több, mint barát, a koreográfusunkat, MiChat! - Bementem. Hatalmas tapsvihar és sikítás fogadott.
- Sziasztok! - köszöntem. Ismét sikítás. - Én vagyok a Block B koreográfusa!
- Most mondtuk el, de ne zavarjon! - legyintett Zico.
- Jól van,na! Izgulok! Még sosem voltam ennyi ember előtt! Tehát ez most érdekes - mosolyogtam.
- Na, MiCha! Táncolj! Nyűgözd le a közönséget! - adta át a terepet MinHyuk. Eltáncoltam nekik az eddigi daloknak a koreográfiájukat összekeverve, vagyis mixelve. Mikor végeztem mindenki sikítozott ugrált, tapsolt, fütyült, és minden mást csinált.
- Köszönöm szépen! - hajoltam meg, majd Zico odajött hozzám, rám mutatott, megfogta az egyik kezemet, amit fel is emelt, majd megint meghajoltam. - Köszönöm!
- MiCha! Maradj még! - kérlelt Kwonnie.
- Nem énekelhetek helyettetek...
- De velünk igen! - kacsintott.

~14.Rész~

Reggel magamtól keltem. Még csukva volt a szemem. Halk szuszogást hallottam magam mellől. Felnyitottam nehéz pilláimat, oldalra fordítottam a fejemet, és egy alvó MinHyukot fedeztem fel. Felültem az ágyban magam elé tartva a takarót. Édes Istenem...
Arra gondoltam, hogy jó "barátnőhöz" (uramisten milyen jó ezt így kimondani) méltóan csinálok neki reggelit. Kikászálódtam a puha ágyikóból, és felvettem a fehérneműimet, és amiért nem találtam meg a pólómat, MinHyuk szürke pólóját vettem fel (nem, kivenni sem akartam a szekrényből...). Hirtelen MinHyuk hangját hallottam, mikor mentem volna ki a szobából.
- Mit csinálsz? - Megfordultam.
- Oh, jó reggelt! - mosolyogtam.
- Hová mész? - ült fel, és megdörzsölte a szemeit.
- Reggelit csinálok neked - feleltem félve.
- Azt hittem már, hogy lelépsz - dőlt vissza fellélegezve.
- Ja, a saját házamból - vigyorogtam.
- Na jó - nevetett fel. Pár percig hallgattunk, majd megszólalt. - Szexi vagy a pólómban - suttogta még jobban az arcába húzva a takarót.
- Oh, tényleg, bocsánat, hogy felvettem, csak nem találtam az enyémet - vakargattam a tarkómat.
- Semmi baj. Nem jössz ide? - nézett rám kiskutya szemekkel. Megvontam a vállamat, és visszamentem mellé az ágyba. Nem szó szerint mellé, hanem kicsit távolabb tőle. - Istenem! - rázta meg a fejét, majd közelebb húzott magához. Elfogadva a helyzetet a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Köszönöm - szólaltam meg hirtelen.
- Ugyan mit? - nevetett halkan.
- Mindent - kezdtem el simogatni a mellkasát, Ő meg megpuszilta a homlokomat.
- Mondhatok valamit? - tette fel a kérdést.
- Ugye nem vagy AISD-s? - kaptam fel a fejemet. Pár másodpercig még komolyan néztünk egymásra, majd elröhögtük magunkat.
- Nem, Te Pabo! - nyugodott meg.
- Akkor? - mosolyodtam el.
- Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe.
- Én is téged, Oppa! - suttogtam. Közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. A csodálatos pillanatunkat B-Bomb telefoncsörgése zavarta meg.
- Haló? - vette fel. - Nem, Zico, nem aludtam a kukában... - fogta a fejét. - Oké, egy perc és ott vagyok... - tette le. Hirtelen kitört belőlem a röhögés. - Mit nevetsz? - kerekedett fölém.
- Kényelmes kukában aludtál? - vigyorogtam.
- A legkényelmesebbe, amibe csak eltudnád képzelni! - kezdte el csókokkal elhalmozni a számat.
- Remélem máskor is aludni fogsz ebben a kukában - túrtam a hajába.
- Mindenféleképpen. És remélem Te is fogsz majd az én kukámban - csókolt meg végül szenvedélyesen. Ekkor megszólalt a telefonom.
- Istenem... Hogy mindenki a legjobb pillanatban telefonál... - sóhajtottam, mire MinHyuk nevetni kezdett.
- Haló? - köszöntem fáradtan.
- Szia MiCha, édesem! Hogy aludtál? - hallottam a vonal másik végén Zico-t.
- Nagyon jól! - mosolyogtam MinHyukra. - És Te?
- Én is jól, köszi. Figyelj, annyit szerettem volna kérni, hogy bejöhetnél próbálni. Most mindenki túlságosan is kipihent, így szükségünk lenne valamire, ami lefáraszt minket. De csak ha ráérsz!
- Jól van... - sóhajtottam.
- Köszi! Imádlak! Akkor öt perc múlva a teremben! - bontotta a vonalat.
- Mennünk kell... - suttogtam.
- Tudom - simította végig a kezét az arcomon.
- És... Izé... Ez egy hülye kérdés lesz, de... Hát... A többieknek mit mondjunk? - hebegtem.
- Semmit! Semmi közük hozzá! - rántotta meg a vállát. Kicsit csalódott lettem. - Ez nem azt jelenti, hogy titkolózunk előttük! - mosolyodott el.
- Akkor?
- Majd kialakul! Csak... Bízz bennem! - csókolt meg lágyan. - Na, induljunk!
Gyorsan felöltöztünk, és elindultunk a próbateremhez.
- Eddig mindig azt hittem, hogy a jövőbeli barátnőm idősebb lesz nálam... - mesélte. - De amióta megismertelek, rájöttem, hogy nem - fogta meg a kezemet.
- Oppa... - gondolkoztam el. - A rajongóid nem lesznek mérgesek?
- Figyelj! - állt meg. - Az igazi rajongók örülnek annak, hogy én boldog vagyok, nem? - fordult szembe velem és tűzte el az egyik szemembe lógó hajtincsemet.
- Boldog vagy? - fogtam meg a másik kezét is.
- Igen! - mosolygott. - Mehetünk?
- Ühüm! - bólogattam.
Hamar odaértünk a próbaterembe, ahol már mindenki várt ránk. Én még mielőtt bementem volna, gyorsan átöltöztem.
- Sziasztok! - köszöntem végül mindenkinek, belépve a terembe.
- Szióka Édes! - jött közelebb hozzám JaeHyo. A szemem sarkából láttam MinHyuk őrző-védő pillantását.
- Most már abbahagyhatjuk... - vigyorogtam.
- Oh, oké - vonult el. - Akkor csak szia!
- Ez meg mi volt? - vonta fel az egyik szemöldökét Kwonnie.
- Ugyan mi? - vágtam értetlen fejet. - Na, rajta lusta népség! Táncoljunk!
- MiCha! Múltkor megfájdult a kezem! - mondta P.O.
- Hm... Akkor bemelegítünk... - vigyorogtam. - Megtanítok nektek egy igazán rövidke táncot, ami megmozgat rendesen, és bemelegítésnek tökéletes! - kacsintottam. Mindenki kényelembe helyezte magát, bekapcsoltam Jason Derulo - Talk Dirty To Me című dalát, és táncolni kezdtem. A végén mindenki tapsolni kezdett.
- Na, tanuljuk meg! - lihegtem.
- Inkább csak nézzük ahogyan mozogsz! - pislogott nagyokat Zico.
- Ja, szexi! - nézett engem Taeil.
- Ne mozduljatok már rá egy fiatalabbra! Ő még csak Tongszeng! - fogta a fejét Kyung.
- Egy igen szexi Tongszeng! - harapott az alsó ajkába JaeHyo.
- Na, jó! Le lehet szállni róla! - intette le a srácokat MinHyuk.
- Mer'?! - nevetett Zico.
- Mert! - adta az egyértelmű választ.
- Először is - kiabáltam túl a veszekedő társaságot. -, nem vagyok szexi, nem érdemes ezen vitatkozni!
- A nagy szart! - szólt közbe valaki.
- Másodszor! Megtanuljuk vagy nem? - tettem csípőre a kezemet.
- Csak ha megint eltáncolod - vigyorgott huncutan P.O.
- Legyen - sóhajtottam. Elindítottam a dalt, és táncoltam.
***
Egy órája lehettünk bent a teremben, mikor valaki kopogott.
- Szabad! - kiabáltam ki. Egy magas, vékony, komoly és határozott tekintetű huszonhat év körüli emberke jött be. - Mit szeretne?
- Az egyik régebbi kiadó küldöttje vagyok, Kim JongHun. Már régebb óta észrevették ezt az együttest, így elküdltek engem, hogy segítsek. Én is koreográfus vagyok! - mutatkozott be. Arcvonásai egy millimétert sem rezzentek.
- Én Song MiCha vagyok, Őket pedig gondolom ismeri!
- Tegeződjünk - szólt közbe.
- Rendben. Akkor Őket már ismered.
- Igen. Szóval én most segíteni fogok nektek.
- El vagyunk egyedül is, köszönjük! - szólt közbe Zico, mire mindenki elnevette magát. Kivéve JongHun.
- Nem tűröm a beszólásokat. Csakhogy tudjátok! Rend, fegyelem és csend! Ez a három alapvető szabály, amit az én óráimon be kell tartani! - rótta le.
- Ömm.. Elnézést! De ez az én órám! Azt csinálnak amit akarnak! Nem jó, ha ráerőltetjük az emberre!
- A mai napon, ez az én órám is! Ha akarod egy randin meg is beszélhetjük a szabályainkat - vigyorgott. Bár inkább vicsornak lehet azt mondani.
- Semmiféleképpen! - fordultam meg a fejemet rázva.
- Egy próbát megért... - motyogta.
***
Már körülbelül este kilenc lehetett, de mi még mindig bent voltunk a próbaterembe.
- Nem jó! Nem jó! Állj-állj-állj! - integettem a kezemmel. - Srácok... - túrtam a hajamba fáradtan. - Látom rajtatok, hogy elfáradtatok... Haza kéne mennetek pihenni! Holnap is meg tudjuk tanulni.
- Nem! Még táncolniuk kell! - felelte határozottan JongHun.
- Túl fogják magukat hajszolni! Nem akarom, hogy bármi bajuk legyen! - vettem Őket védelembe.
- Nagy fiúk, túl fogják tenni magukat ezen a napon! - intett le, és elindította a zenét.
- Én vagyok a koreográfusuk! Egyébként is! Van valami papírja arról, hogy ki maga?! - háborodtam fel.
- Tessék! - adott nekem egy névjegykártyát, és egy kinyomtatott papírt a ##### cég aláírásával.
- És a mi kiadónk tud róla? - bámultam a papírt.
- Természetesen tud! - És felmutatott még egy papírt, amin a mi kiadónk is aláírta a szerződést vagy mit.
- Ettől függetlenül, még mindig én felelek a fiúkért, így hazaengedem Őket! - tettem le a szerződést a mixerhez.
- Olvasd csak el Cica! - nyomta a képembe az előbb említett tárgyat. "....A küldött személy veszi át a főnöki szerepet ebben a nyomatékosított esetben......." 
- Nem vagyok Cica! - sziszegtem a fogaim közt.
- Amennyiben bármi problémád van, el is mehetsz! - mutatott az ajtó felé.
- Hallottátok srácok! - fordultam a fiúk felé, akik mind eldőltek a padlón. - Kifáradhatunk a teremből, ha bármi problémánk van! - Az egész Block B felállt, és kivonult.
- Ne! Álljanak meg! - kiabálta.
- Viszlát! - integettem, és én is kimentem.
Mindenki hamar átöltözött, és együtt battyogtunk ki az épületből.
- Esküszöm, azt hittem, hogy felrúgom! - motyogta halkan, mégis tisztán és érthetően B-Bomb.
- Azért, annyira ne durvuljunk! - nevettem fel.
- Hogy beszélt már veled! Ez elfogadhatatlan! - rázta a fejét.
- Mi van, kibékültetek? - vigyorgott Zico.
- Jobban, mint hinnéd - suttogtuk egyszerre MinHyukkal. Szorosan egymás mellett álltunk. B-Bomb hirtelen megfogta a kezemet. Ránéztem, és csak annyit láttam, hogy bámult maga elé, és mosolygott.
- Na, jót tett az esti beszélgetés? - mosolyodott el aranyosan Zico.
- Aha! - vigyorgott MinHyuk.
- Örülök neki! Ah, élvezem a munkámat! - nyújtózkodott.
- Egyébként hol aludtál Hyung? - kérdezett rá Kyung.
- Semmi közötök hozzá! - rázta meg a fejét Oppa.
- Húú! Ez azt jelenti, hogy egy lánynál, Te kis nőcsábász! - boxolt a vállába P.O.
- Na, és megvolt az első igazi alkalom? Milyen volt? - perverzkedett Taeil.
- Fantasztikus! - húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Ezaz! Már Te is férfi vagy! - ujjongott mindenki.
- Eddig is az voltam! - szomorodott el.
- Nem gondoltam volna, hogy nálatok a szüzesség elvesztése ekkora nagy dolog... - motyogtam.
- Pedig nagy dolog! - bólogatott Taeil. - Na, és kivel?
- A barátnőmmel? - kérdezett vissza MinHyuk.
- Majd mindenképpen be kell mutatnod nekünk! - rázta meg Kyung B-Bombot.
- Felesleges, hiszen ismeritek! - rántotta meg a vállát. - Ennyire érdekel titeket az én magánügyem?
- Még szép! - mondták egyszerre.
- Ajj, istenem... Nem szállnátok le a témáról? - kérleltem Őket, mert ez egy kicsit ciki volt, hogy arról beszélnek, hogy milyen volt az éjszaka -attól függetlenül, hogy nem tudják, hogy én vagyok-.
- Mert? Téged ez zavar? - kezdtek szekálni.
- Piszkáljatok valaki mást! - durciztam be.
- Várj! Most esett le! Neked még mindig nem vette el senki! - nevetett ki Taeil.
- Szerintetek pont veletek fogom megosztani azt, hogy már megtörtént-e?
- Örülnénk, ha megbíznál bennünk! - mosolygott kedvesen U-Kwon.
- Megbízom bennetek, csak... Ez a téma... - túrtam a hajamba. Éreztem, ahogy MinHyuk megszorította a kezemet. Reflexből felé fordultam.
- Ciki? - kérdezte komolyan.
- Áh, dehogyis! Nyugodtan beszéljétek meg az élményeiteket... Még jó, hogy így nem rájuk tartozik... - engedtem el a kezét, és eltávolodtam tőle.
- Figyelj... Teljesen jogosan vagy kiakadva! - Megállt, a kezem után kapott, szembefordított magával, és jó közel húzott magához, tehát a homlokunk szinte összeért volna, ha nem lennék ennyire alacsony. - Sajnálom - suttogta.
- Mondd még egyszer! - vigyorogtam.
- Sajnálom! - Elnevette magát.
- Öm... Izé... Ez már nagyon kezd érdekessé válni... - vakargatta a tarkóját Taeil. MinHyuk a szemembe nézett, majd megfogta az államat, és megcsókolt. A karjaim a nyaka köré fonódtak.
- Szeretlek MiCha! - suttogta mikor elváltunk egymástól.
- Én is téged MinHyuk! - hunytam le a szememet.

~13.Rész~

*MinHyuk szemszög, közvetlen miután MiCha elment*
Francba.
A térdemre rogytam és nem akartam elhinni, hogy tényleg elküldtem a francba azt, akit szeretek...
- Hyung! - sétált be az ajtón U-Kwon.
- Hm? - néztem rá fáradt, szomorú arc kifejezéssel.
- Ho-Hová lett MiCha? - nézett körbe, majd megállapodott a tekintete rajtam. - Uramisten, megkérted a kezét?! - következtette ki a térdelő helyzetemből. - Hyung! Neki már van pasija!
- Mi?! Nem! Nem kértem meg a kezét! - hőköltem hátra. - Bármennyire is szeretném... - motyogtam.
- Tessék? Hyung, Te szereted MiCha-t?! - lepődött meg.
- Nem - hazudtam.
- Akkor? Tudom, hogy hazudsz! Látom a szemeden! Nem tudsz átverni! - húzta össze a szemeit.
- Sajnálom U-Kwon... - vontam meg a vállamat.
- Én is sajnálom - húzta el a száját. Hirtelen Zico jött a konyhába.
- MiCha? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Elment... Nem tudom, hogy hova - suttogtam szomorúan.
- Mi a francot csináltál Te észkerék?! - kiabált. - Törékeny lelke van ám!
- Tudom... Ne tiporj még jobban a földbe! - dőltem a hátamra.
- Istenem! Milyen srác vagy Te? Mi lesz veled, ha egyszer a barátnőd lesz? És miért csak veszekedni tudtok?! - fogta a fejét és leült az egyik barna székre.
- Először is, nem hiszem, hogy a barátnőm lenne azután, amit tettem vele - kezdtem. - De ha mégis, akkor meg én fellélegezhetek, mert biztosra tudni fogom, hogy az enyém. Másodszor pedig nem csak veszekedünk. Vannak jobb pillanataink is! - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Istenem! Megyek megkeresem! - Felkapta a kulcsát és elindult.
- Gyere! Menjünk be a szobába! - mosolygott kedvesen Kwon, és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- Köszönöm - csaptam a tenyerébe, és felhúzott.
- Máskor is! - ütött a hátamba. Bebattyogtunk a 4-esbe, ahol mindenki fetrengett. Jae mellett volt csak hely. Nem nagyon akartam odaülni, mert féltem, hogy leütöm a gyereket. Pedig tisztelem, szeretem Jae-t, de... Ez most övön aluli volt tőle.
- Na, mi van Hyung? - mosolygott az előbb említett személy. - Nem ülsz ide?
- Izé, nem... Jó nekem a föld.
- Képzeld B-Bomb, az előbb pont JaeHyo és MiCha ügyét tárgyaltuk - vigyorgott P.O.
- Örülök neki - biccentettem flegmán.
- És volt már első csók? - csapott a tenyerébe Taeil. - Vagy esetleg máás?
- Nem. Még semmi - pirult el.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan srác, mint Te - fintorgott P.O. -, meg fog kapni egy olyan lányt, mint Ő!
- Köszi! - Felnevettünk.
Még körülbelül úgy húsz percig beszélgettek, mire megszólaltam.
- Ha megtudom, hogy egyszer is megbántod MiCha-t, esküszöm kiheréllek - néztem Pikayora komolyan. És természetesen komolyan is gondoltam.
- Bedurvultunk? - vigyorodott el ravaszul Jae.
- Igen.
- Ugyan miért? - húzta az agyamat. Nem bírtam uralkodni magamon.
- Azért, mert az összes lányt, akit tiszta szívemből szeretek, elveszed tőlem! - álltam fel, és dühösen kivonultam a szobából, a házból. Egy időre meg akartam szűnni létezni, át akartam gondolni a dolgokat. Elmentem egy parkba, ahol leültem egy barnás-pirosas kissé rozsdás padra.
-Istenem... Most mindenkinek csak ártani tudok?-kérdeztem magamban.-Bocsánatot kéne kérnem... De... Zico még nála van... Akkor írok neki egy SMS-t.
Miután ezt jól megbeszéltem magammal, elővettem a telefonomat, és elkezdtem írni egy levelet MiChanak.
*MiCha szemszöge*
Zicoval már pár perce ültünk a kanapén és relaxáltunk. Viszont jelezni kezdett a telefonom, hogy SMS-em érkezett. Méghozzá MinHyukkietől... Megnyitottam, és angol szöveget fedeztem fel. Hála istennek tudok angolul.
"Dear MiCha,
I know I did something wrong, but
I will try to make it good.
I don't want to say goodbye to you,
Because you are Apple of my eyes, chu~.
I'm so sorry everything what I did wrong,
Please forgive me, and listen my song!♥
~I'm so sorry Micha! I hope, you can forgive me~"
- Uramisten... - suttogtam megszeppenve.
- Mi az? - ásított a Leader A képébe nyomtam a telefonomat, majd mire a végére ért, ennyit mondott; - Ez egy költő lélek...
- Ha-ha-ha... - Belekönyököltem a hasába, amire felnyögött. - De most mondd azt, hogy nem aranyos! - mosolyogtam a kijelzőre.
- Na, még egy jel, hogy szeret téged! - vigyorgott.
- Nem hiszem... - ráztam meg a fejemet szomorúan.
- Te vagy a szeme fénye! - mutatott az említett mondatra.
- Ez nem jelenti azt, hogy szeret!
- De! Ismerem Őt! Nem mindenkinek szokott ilyet írni! Érezd magadat különlegesnek! - mosolyodott el.
- Ne haragudj, lehet egy percre lányos szukagörcsöm vagy mim? - néztem rá komolyan.
- Oké - fogta be a fülét. Felálltam, és sikítozva elkezdtem ugrándozni, majd mikor elfáradtam lefeküdtem a parkettára. - Ennyi?
- Igen - lihegtem boldogan.
- Akkor írj vissza neki!
- És mit?
- Te is írj neki valami  jó, frappánsat, burkolt szerelmi kinyilvánítást, s a többi...
- Akkor segíts kérlek! - ültem vissza mellé. Tíz perc után sikeresen megírtuk a versemet.
"Dear Oppa,
I forgive you oppa,
I'm so sorry too, 
I promised to you,
I won't try to be suicide anymore!
Save me from my sadness war,
~I'm so sorry... I'm not a poet... And I'm sorry for my stupid things.~"
Erre Ő:
"Na jó, elegem van az angolból...:D Nem találkozunk valamikor, hogy megbeszélhessük?"
- Zico! Zico! Zico! - ütögettem a vállát. - Mit csináljak?
- Hívd át magadhoz! - dobta fel az ötletet.
- Mi?! De... Nem is tudom...
- Na! Csak beszélgetni - mosolygott.
- Oké...
"20 perc múlva nálam?:) :D"
Erre Ő: "Okés!:)"
- És most? - haraptam az alsó ajkamba.
- Lehetőleg ne hányd le, és próbálj normális lenni.
- Uh, tényleg! Mit vegyek fel?! - csaptam a fejemre.
- Én már megyek is Pöttömke! - állt fel, majd megölelt. - Ezt tüntesd el! - mutatott a csuklómra. - Szia! - integetett és elment. 
Beszaladtam a szobámba, felvettem egy kék, Párizsos pólót és egy fekete cicanadrágot.
Elővettem az elsősegély dobozomat és lefertőtlenítettem, aztán letapasztottam a nyílt felületi sérülést.
Mire készen lettem MinHyuk csöngetett.
- Szia! - nyitottam ajtót mosolyogva.
- Szia! - Megölelt. - Sajnálom! Tényleg!
- De, ugyan mit sajnálsz azon kívül, hogy elküldtél a francba?
- Hát, hogy... Féltékeny voltam...
- Miért? Kire? - vontam fel az egyik szemöldökömet.
- JaeHyo-ra! Még mindig az vagyok, de... Tudom, hogy boldog vagy - mosolyodott el keserűen.
- Nem vagyok boldog - csuktam be az ajtót, és bevonultam a nappaliba, MinHyuk pedig követett engem.
- Miért? Mi történt? Megbántott? Megvert? Terhes vagy? - sorolta a rosszabbnál rosszabb dolgokat.
- Dehogyis! Hülye vagy?! - nevettem fel fáradtan, és a sebes kezemmel a hajamba túrtam.
- Mit csináltál? - bámulta a bekötött csuklómat.
- Baleset... - legyintettem.
- Mit csináltál?! - ismételte meg magát, aggodalommal a hangjában.
- Baleset! - mondtam megint.
- Ismerlek! Tudom, hogy történt valami, csak nem akarod elmondani...
- Öngyilkos akartam lenni! Most jobb?! - Lehuppantam a kanapéra.
- De... Miért? - Hangja remegett.
- Azt már nem akarom elmondani... - suttogtam könnyes szemmel. 
- És miért nem vagy boldog? - értetlenkedett tovább.
- Mert! - álltam fel, és végül a szobámba mentem. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért.
- Köszi a bővebb infót! - sétált utánam. 
- Ha elmondanám... Nem hiszem, hogy örülnél neki... - susogtam szembefordulva vele. 
- Tegyél próbára - nézett a szemembe.
- Igazából nem járok JaeHyoval... - tártam szét a kezemet dühösen.
- Mi?! - nevette el magát. - Hazudtál... Megint. De jó! Te is olyan vagy, mint a többi lány...
- Miért lennék olyan? 
- Azok is, ha megtudják, hogy valaki szerelmes beléjük, kitalálnak valami mást, csakhogy lerázzák! - magyarázta.
- Mégis ki szerelmes belém?! - csattantam fel.
- Én! - vágta rá mérgesen. Lefagytam. Mi?! Jól hallottam? Miközben ezen gondolkoztam sóhajtott egyet, és ki akart menni. 
- Csókolj meg! - szóltam utána.
- Mi?! - fordult vissza.
- Arra kértelek, hogy... Csókolj meg - ismételtem el.
- Ez hülyeség... - rázta meg a fejét. Pár másodpercig némán bámult maga elé. - Szerencséd, hogy szeretem a hülyeségeidet! - jött közelebb hozzám, és eleget tett a kérésemnek. Gyengéd volt, tele érzelemmel. Pár percig élveztük egymás társaságát, majd elváltunk egymástól. Lassan, zihálva hátrálni kezdett. Nem vártam, belenéztem azokba a nagy, barna szemekbe, odasiettem hozzá, és a felugrottam, lábamat a dereka köré fontam. Ugyanebben a pillanatban megcsókoltam. Ő sem habozott, kezeit a fenekemre rakta, hogy megtartson.
Egy ideig vadcsókcsatát vívtunk, majd lefektetett az ágyamra meg sem szakítva a "csatánkat". Most nem akartam megzavarni a pillanatot. Hirtelen fölé kerekedtem, és levettem a pólómat. Éreztem azon a bizonyos helyen, hogy kíván engem. Elmosolyodtam, majd ismét megcsókoltam, végül Ő került felém, és levette a pólóját. Hasa egy picit kockás volt. 
A többi pedig már leírhatatlan...

~12.Rész~

Kint csöpögött az eső.
Mit sem törődve a vízzel mentem tovább. Még én sem tudtam pontosan, hogy hova és miért, de mentem. Arcom vizes volt. Nem csak az eső miatt, hanem a könnyek miatt is.
Minél jobban jöttek a könnyek, annál több emlék tört fel bennem.
"- Örömmel jelentem be, hogy a felvételiét elfogadtuk, mint koreográfus, és mint stylest. Egy nem rég debütált bandánál kellene dolgoznia." 
"- Van barátod? - érdeklődött egy fekete hajú fiú."
"- Miújság, Szépség? - dőlt hátra a padlón mosolyogva B-Bomb."
"- Ezt én is meg akarom csinálni! - állt fel JaeHyo, aki egy poliphoz hasonlóan kezdett el mozogni (gyakorlatilag csapkodni)."
"- Nézd azokat a gyönyörű csillagokat! - mutatott a lámpára Kwandies."
Berontottam a házamba. A szobám felé vettem az irányt, ahol beborultam az ágyamba.
- Oppa elküldött a francba... - szipogtam magamba beszélve. - Miért voltam ekkora szemét?! Ha nem mentem volna bele JaeHyo piszkos kis trükkjébe, akkor talán nem lett volna ez... Soha az életben nem fog nekem megbocsájtani. Aish! Nem csak magamat kéne hibáztatnom... Ő is szemét volt! Aish! - A hátamra dőltem és a plafont kezdtem el bámulni.
"Egy lökést éreztem, a lökés irányába zuhanni kezdtem, majd az autóról visszapattantam a talajra. Végül már csak annyira emlékszem, hogy a sofőr kiszállt a kocsiból, és beszélni kezdett hozzám. Ennyi... Ezután, mintha a végtelen űr lenne a fejembe."
Gyorsan felültem, és ziláltam. Próbáltam kiegyenlíteni a lélegzetemet, miközben a jobb lábamat dörzsöltem. Majd mikor sikerült egyenletesen vennem a levegőt visszafeküdtem.
"- Látni akarom már a szexi mozgásodat! - Szólalt meg hirtelen JaeHyo.
- Te.... - kezdte Kyung, és megpofozta Jae-t. - Rámozdulnál egy fiatalabbra?
- Valld be Kyung, hogy Te is rámozdulnál! - röhögött MinHyuk.
- Szerintem itt mindenki rámozdulna... - gondolkozott hangosan Zico."
"- Nem! Én mindenféleképpen vigyázni akarok rád, szóval pszt! Most gondolkodom! - intett le B-Bomb."
- Istenem... - fordultam a hasamra zokogva. - Nem akarok több emlékrohamot! - fogtam a fejemet, de kívánságom mit sem ér, egy olyan összetett dologhoz képest, mint az emberi agy.
"MinHyuk ajkai puhán kapcsolódtak az enyéimhez, és az Istenért sem akartak onnan elválni."
- Miért? - suttogtam. - Mi a francért csókoltál meg?!
"- Én már szerelmes vagyok valakibe - ugrott be az ágyba MinHyuk."
"B-Bomb gyors mozdulattal megfordult, visszarántotta SeunJo-t és behúzott neki egyet."
- Oppa megvédett engem akkor... - gondolkoztam. - Miért?
"Meglepetésemre MinHyuk nem tolt el magától, hanem visszacsókolt."
- Lehet hogy...... - A szám elé kaptam a kezemet. Mikor végiggondoltam visszaeresztettem a testem mellé. - Nem hiszem... Eljátszottam a lehetőségeimet...
Hirtelen felálltam, kimentem a konyhába, és kivettem a nagy kést a szekrényből. A csuklómhoz közelítettem... Amikor már csak pár milliméter választotta el az ereimet és a kést megálltam. Egy kicsit éreztem azt a pár millimétert, ugyanis egy részen el kezdett vérezni a kezem.
- Mi a francot csinálok?! - suttogtam a véremet bámulva, ahogy végig folyt a csuklómon. Felemeltem a kést, és az a pár milliméter nagyon kicsi volt, ugyanis egy csíkban sértettem meg.
Csengettek.
- Francba! - tettem le a kést az asztalra. Ezzel sajnos nem lettem kisegítve, ugyanis a vér nagyon folyt a csuklómból, aminek én nem igazán örültem. Besétáltam a hálószobámba, és egy pulcsit kerestem. Találtam is egy kéket. Belebújtam, aztán megnéztem magamat a tükörben. A táskás, kisírt szemek, fal fehér arc. Phúj... Valaki egyre ingerültebben kezdett csengetni.
- Megye már! Nyugalom! - motyogtam mérgesen az ajtó felé igyekezve. Kinyitottam, majd Zicoval találtam szembe magamat. - Áh, szia!
- Szia, Szívem! Miért mentél el? - jött be. - És mi van veled?
- Semmi-semmi! - legyintettem, majd leültünk a kanapéra.
- Miért jársz JaeHyoval? Ha B-Bomb-ot szereted, akkor miért pont Jae? Mi?
- Jae-el féltékennyé akartuk tenni Őt... - magyaráztam.
- Oh, értem... De ennél egyszerűbb megoldás is lehetett volna... Például beszélhettem volna MinHyukkal...
- Tudom-tudom... Most már tudom... Belátom, hogy hülyeség volt...
- Mi történt? - nézett rám komoly tekintettel.
- Kicsit összevesztünk MinHyukkal... - húztam el a számat.
- Mit csinált már megint? - döntötte hátra a fejét.
- Én is hibás voltam.
- De mi történt? Mondd el az egészet! - Én meg elkezdtem.
- És akkor elküldött a francba... - fejeztem be.
- Jaj, Drágám! - fogta meg a sebes csuklómat, mire felszisszentem. - Mi az? - Felhúzta a pulcsimat, és észrevette a sebemet. - Jézusom... - suttogta rémülten. - TE NORMÁLIS VAGY?! - üvöltötte le a fejemet.
- Zico... - riadtam meg.
- Bocsánat, csak... Nem akarom, hogy bármi hülyeséget csinálj... Mint például az öngyilkosság - ölelt át.
- Igen?! Az öngyilkosság hülyeség? Tudod, hogy még mi a hülyeség? Valakit annyira tönkretenni érzelmileg, hogy az öngyilkosságot gondolja egyetlen megoldásnak! - dünnyögtem mérgesen.
- Esküszöm, hogy megverem MinHyukot! - puszilta meg a homlokomat.
- Ne! - szorítottam meg a pulcsiját.
- Egyébként meg tudod, hogy szeret? - kérdezte hirtelen.
- Ki?!
- Hát MinHyuk.
- Zico... Ezt már megbeszéltük! Akkor hinném el, ha Ő maga jönne ide, és bejelentené, hogy szeret. Vagy nem tudom... De igazából nem hiszem, hogy szerelmes lenne belém... Azok után, amit tettem... - szomorodtam el.
- Te tényleg rendesen kész vagy tőle... - túrt a hajába. - Figyelj! Ha mégis, esetleg neked lenne igazad, de nincs, akkor meg ne érdekeljen MinHyuk... Bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz!
- Rendben... Köszönöm Ji Ho! - pusziltam meg az arcát.
- Szívesen Pöttömke! - mosolygott. - Oh, és ha még egyszer megtudom, hogy megvágod magad direkt, akkor annak nem lesz jó vége!
- Oké-oké! Nyugalom - döntöttem a mellkasára a fejemet.
- Annyira rossz nézni, ahogy húzzátok egymás agyát... Esküszöm, néha én érzem magamat szarul! - jelentette be.
- Ajjmááár! - nevettem fel. - Hagyjuk ezt a témát, jó? Kérlek...
- Jól van. Akkor mesélj valamit. Mesélj mondjuk a családodról! - mosolygott kedvesen.
- Arról inkább ne - szomorodtam el.
- Miért?
- Mert ne hozzuk fel, csak még jobban a padlón leszek... - szorítottam össze a fogamat.
"Anya és apa egy repülőn dolgoztak. Anya Stewardess volt, apa pedig a pilóta. Egy nap, mikor még 9 évesen az iskolába mentem, elbúcsúztam anyáéktól. Nem gondoltam volna, hogy az lesz az utolsó napom velük... Elvittek az iskolába, ahova nem jött értem senki. Egy tanár volt az, aki végül hazavitt engem, és felhívta a nagynénémet, hogy vigyázzon rám, mert van egy kis baj... Anyáék gépe lezuhant. Eltérítették... A könnyeim potyogtak, és hisztiztem. Arra gondoltam, hogy csak viccelnek velem. De nem. Sajnos nem..."
- Rendben... Nem akarlak ezzel felzaklatni... - simogatta a hátamat.
- Köszönöm - szökött könny a szemembe a rövidke emlékroham után.
- Akkor valami másról mesélj.
- Nincs mit mesélnem. Egy nyitott könyv vagyok mindenki számára - rántottam meg a vállamat szomorúan.
- Akkor... Megpróbálhatlak felvidítani? - kérdezte félve.
- Hátha sikerül - mosolyodtam el keservesen.
- Azt tudtad rólam, hogy szeretem Hello Kitty-t? Van plüssöm is! Majd megmutatom! Tudom utánozni is! - Hülye hanggal kinyújtotta a hüvelykujját, majd hadart tovább. - Nagyobb az orrom, mint egy átlagos emberé. Sokáig sok ember hitte azt, hogy füvezem... Nem is tudom miért... - És retardált fejet vágott, mire felnevettem. - Kyunggal egy orosz házaspárhoz szoktak minket hasonlítani, mert imádjuk egymást, de sokszor veszekedünk is. Van két tetoválásom! Oh, és sokszor gyerekes vagyok! Muhahaha! - Akaratom ellenére is elmosolyodtam. De nem "álmosoly" volt, hanem tényleg, tiszta szívemből mosolyogtam.
- Köszönöm Zico! Köszönök mindent! - öleltem meg.