Halihó!:))
Tudom, hogy nem nagyon szoktam kommunikálni veletek, úgyhogy most arra gondoltam, hogy jelentkezem egy picit..^^
Köszönöm a kommentet, nagyon jól esett!:))
A részről pedig annyit, hogy egy kicsit rövidebb, de remélem, hogy tetszeni fog nektek!:)) Jó olvasást!^^
------
- Mi az, hogy "majdnem megtörtént"? - értetlenkedett.
- Megcsókoltam... Ő pedig visszacsókolt... Furcsa volt... - merengtem, MinHyuk ajkaira gondolva.
- És utána?
- Megállítottam... Nem akartam, hogy akkor, ott történjen meg... És nem akartam, hogy a rajongóinak a felét miattam veszítse el. Egy véletlen baleset miatt, mert összegabalyodott velem.
- Milyen véletlen baleset?! Szeret téged! - fogta a fejét a Leader.
- Nem hiszem... - csóváltam a fejemet.
- Te nem szereted Őt? - kérdezte félve.
- De... Nagyon!
- Akkor miért nem hagytad, hogy minden történjen, ahogy akar?!
- Mert kint voltatok Ti, az ajtó meg nem volt bezárva!
- És?
- És? És egy cseppet ciki lett volna!
- Most ezen felkapta a vizet? - tért vissza az eredeti problémához.
- Igen.
- Mert nem feküdtél le vele?!
- Mi?! Neem! - nevettem fel. - Még nem hallottad az egészet. Azt mondtam, hogy felejtsük el...
- Te meg vagy húzatva! Lázas vagy netán? - tette a kezét a homlokomra.
- Zico! - nevettem, mire kicsit Ő is megtört.
- Akarod, hogy beszéljek vele? - váltott át komolyabbra.
- Nem! Isten ments!
- Jó... Oldjátok meg...
- De kérhetek valamit? - néztem rá.
- Persze! - karolta át a vállamat, közelebb húzva magához.
- Ne mondd el ezt a beszélgetést és a tartalmát senkinek! Megbízhatok benned?
- Bennem? Bármikor! - puszilta meg a homlokomat. Míg Zicoval beszéltünk, fel sem tűnt, hogy már mindjárt hazaérünk. Nem tudom, hogy hogyan, de arra mentünk.
Mikor beértünk a házba, mindenki a 3-as szobába ment.
- Srácok! Szerintem, már nincs rám szükségetek. Mármint itt a házban! - mosolyogtam. - Visszaköltözöm, rendben? - kérdeztem félve.
- Nee! MiCha! - ölelt meg JaeHyo. - Nem akarom, hogy elmenj!
- De HyunAe hívott, hogy holnap érkezik haza! - hazudtam. - Rendbe kell tennem a lakást, mire hazaér!
- MiCha! Ugye minden nap meglátogatsz minket! - jött U-Kwon is.
- Minden nap találkozunk próbákon - mosolyogtam.
- Nem akarlak elengedni! - borult a nyakamba Kyung. - Már a családunk tagja vagy! A mindennapi életünk része!
- Nem halok meg! Csak visszaköltözöm - nyugtattam.
- Nagyon vigyázz magadra Édesem! - ölelt magához Taeil.
- Ti is Drágáim! - mosolyogtam. Utána P.O is megölelt. Igaz, nem szólt semmit, de tudtam mit érez. Ő sem akart elengedni.
- MiCha! - ölelgetett Zico. - Minden rendben lesz! - súgta a fülembe.
- Azt mondod? - fúrtam a mellkasába az arcomat.
- Teljesen biztos vagyok benne! - puszilta meg a homlokomat, majd elengedett. Azt hittem, hogy itt véget is fog érni a nagy ölelkezés, de nem így lett. MinHyuk közelebb lépett hozzám, és megölelt.
- Vigyázz magadra, Te Pabo! - simogatta a hátamat.
- Oppa! Mianhae! - suttogtam. B-Bomb mondani akart valamit, de Jae közbeszólt.
- Mindenkinek hiányozni fogsz MiCha! Ne menj el! - Kibújtam MinHyuk karjai közül és ránéztem JaeHyora. Láttam, ahogyan egy könnycsepp legördül az arcán.
- Omo! Nyugalom! - öleltem meg Őt ismét. - Köszönöm, hogy befogadtatok! - hajoltam meg, miután elengedtük egymást JaeHyo-val.
Pár perc múlva mindenki kiment a szobából kajálni, és csak Zico, B-Bomb és MinHyuk maradtak a helységben.
- Segítünk pakolni, jó? - törte meg a csendet Zico.
- Rendben - sóhajtottam, majd komótosan odabattyogtam ahhoz a szekrényhez, amelyik nekem volt kijelölve. Kivettem belőle a ruháimat, cipőimet, és ledobáltam az egyik ágyra, a fiúk pedig összehajtották (nem szépen, de mindegy), aztán belerakták a bőröndömbe. Mikor készen lettünk, leültünk a földre.
- Hiányozni fog ez a hely - néztem körbe. Mennyezet fehér, falak halvány sárgák.
- Akkor miért mész el? Miért nem mondod meg HyunAenak, hogy ne jöjjön haza? - értetlenkedett Zico.
- Mert... - Most mit mondjak? "Mert nem is jön haza?". Aish... De hülye vagyok. - Mert ez nem olyan egyszerű!
- Srácok! Gyertek kajálni! - szólt Kyung.
Még aznap hazavittek a fiúk.
Érdekes volt ismét belépni az ajtón. Más szagok, más bútorok. Minden más volt. Már megszoktam, hogy ott vannak a fiúk, akik "körbeugrálnak" engem.
Kimentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet. A víz íze érdekes volt. Mint amikor először ittam a fiúknál. Teljesen más ízvilága volt mindkettőnek. De megittam, mert szükségem volt rá. Étel szinte egyáltalán nem volt a hűtőben sem, meg a spájzban sem. Végül találtam mást. Egy üveg whisky-t, amit még én kaptam egy régi barátomtól. Úgy döntöttem, hogy kinyitom, és egy kicsit beleiszom. Leültem vele a vörös kanapémra, majd ivás közben elgondolkoztam. Annyira belemerültem tettembe, hogy be is sötétedett, és az egész üveg whisky-t megittam. Nem kicsit rúgtam be. Minden dolog követte a másikat. Előhalásztam a telefonomat, és én hülye, bepötyögtem MinHyuk számát, aztán hívtam. Sajnos második csöngésre felvette.
- Haló? - szólt bele.
- Oppa. Sajnálok mindent - mondtam.
- Ezért hívtál fel? - nevetett kínosan. - Minden rendben?
- Csak azt akarom, hogy tudd, hogy... - Itt megakadtam, és elkezdett előtörni bennem a józan énem. "Mégsem jelenthetem be, hogy szeretem..."gondolkozott.
- Ugyan mit, Tongszeng? - kérdezte kedvesen.
- Hogy én... - kezdte megint a részeg MiCha.
- MiCha! Megijesztesz! Mondd csak nyugodtan! - Hangja édesebb volt minden cukornál, ami a világon létezik.
- Szeretlek MinHyuk! - hagyta el a számat ez a két szó. Ha józan lettem volna, úgy vertem volna a fejemet a falba, mint egy őrült.
- Biztos minden rendben van?
- Teljesen! Amióta megláttalak... Szeretlek! Sajnálom Oppa! Ez az igazság! - folytattam a bevallásokat.
- Figyelj... Ezt nem telefonon kéne megbeszélni - suttogta.
- Akkor gyere át! - Még én sem akartam hinni a saját füleimnek. Komolyan én hívtam át magamhoz? Tényleg ekkora idióta lennék?
- Rendben... Öt perc, és ott vagyok - tette le a telefont.
B-Bomb nem hazudtolta meg magát, tényleg hamar ideért. Kinyitottam neki az ajtót, majd amint belépett a nappaliba mentünk, ahol a whisky-s üveg hevert üresen.
- Song MiCha! Te mégis mennyit ittál?! - kerekedtek el a szemei.
- Csak egy icipicit! - mutattam a hüvelykujjammal és a mutatóujjammal keveset.
- Aha. Látom! - emelte fel az üveget. - Istenem, Te lány!
- De Oppa! Ez az igazság! - tértem vissza a nagy szerelmi vallomásomhoz.
- Igen, látom, hogy mennyire "keveset" ittál - nézett rám, majd leült mellém a kanapéra.
- Nem úgy értem! Szeretlek MinHyuk! - Megcsókoltam. Hirtelen eltolt magától.
- Részeg vagy... Nem használhatom ki... - suttogta. - Bármennyire is szeretném... - harapott alsó ajkába.
- Nem használod ki! - ráztam meg a fejemet.
- Dehogyisnem! Nem feküdnél Te le velem józanon! - mosolygott keserűen. - Nem szabad ezt csinálnunk!
- Még egy pici csók sem jöhet szóba? - néztem rá aranyosan. Miért is csinálom ezt? Hülyét csinálok magamból!
- Hát... - gondolkozott. - Nem jó ötlet. Elragadna a hév.
- Nem fog! Ígérem! - térdeltem fel a kanapén.
- Nem akarok ebből balhét... - túrt a hajába.
- Nem lesz. Csak csókolj meg! - kérleltem.
- E-Egyszer? - nyálazta meg a száját.
- Ahányszor akarod - Közelebb hajolt hozzám. Gyengéden megcsókolt. Rövid volt, aminek én részeg állapotomban nem örültem (még józanon se örülnék).
- Emlékezni fogsz valamire? - kérdezte hirtelen.
- Nem tudom - ültem közelebb hozzá. Átkarolta a vállamat.
- Remélem, hogy nem... - suttogta.
- Miért?
- Mert olyat fogok neked most mondani, amit nem mernék mondani.
- Na?
- Szeretlek MiCha! Te vagy az a nő, akiről eddig mindig azt hittem, hogy idősebbnek kell lennie. De már belátom, hogy nem így van! - emelte fel az államat. - Utoljára mondom neked ezen az estén... Szeretlek!
Tudom, hogy nem nagyon szoktam kommunikálni veletek, úgyhogy most arra gondoltam, hogy jelentkezem egy picit..^^
Köszönöm a kommentet, nagyon jól esett!:))
A részről pedig annyit, hogy egy kicsit rövidebb, de remélem, hogy tetszeni fog nektek!:)) Jó olvasást!^^
------
- Mi az, hogy "majdnem megtörtént"? - értetlenkedett.
- Megcsókoltam... Ő pedig visszacsókolt... Furcsa volt... - merengtem, MinHyuk ajkaira gondolva.
- És utána?
- Megállítottam... Nem akartam, hogy akkor, ott történjen meg... És nem akartam, hogy a rajongóinak a felét miattam veszítse el. Egy véletlen baleset miatt, mert összegabalyodott velem.
- Milyen véletlen baleset?! Szeret téged! - fogta a fejét a Leader.
- Nem hiszem... - csóváltam a fejemet.
- Te nem szereted Őt? - kérdezte félve.
- De... Nagyon!
- Akkor miért nem hagytad, hogy minden történjen, ahogy akar?!
- Mert kint voltatok Ti, az ajtó meg nem volt bezárva!
- És?
- És? És egy cseppet ciki lett volna!
- Most ezen felkapta a vizet? - tért vissza az eredeti problémához.
- Igen.
- Mert nem feküdtél le vele?!
- Mi?! Neem! - nevettem fel. - Még nem hallottad az egészet. Azt mondtam, hogy felejtsük el...
- Te meg vagy húzatva! Lázas vagy netán? - tette a kezét a homlokomra.
- Zico! - nevettem, mire kicsit Ő is megtört.
- Akarod, hogy beszéljek vele? - váltott át komolyabbra.
- Nem! Isten ments!
- Jó... Oldjátok meg...
- De kérhetek valamit? - néztem rá.
- Persze! - karolta át a vállamat, közelebb húzva magához.
- Ne mondd el ezt a beszélgetést és a tartalmát senkinek! Megbízhatok benned?
- Bennem? Bármikor! - puszilta meg a homlokomat. Míg Zicoval beszéltünk, fel sem tűnt, hogy már mindjárt hazaérünk. Nem tudom, hogy hogyan, de arra mentünk.
Mikor beértünk a házba, mindenki a 3-as szobába ment.
- Srácok! Szerintem, már nincs rám szükségetek. Mármint itt a házban! - mosolyogtam. - Visszaköltözöm, rendben? - kérdeztem félve.
- Nee! MiCha! - ölelt meg JaeHyo. - Nem akarom, hogy elmenj!
- De HyunAe hívott, hogy holnap érkezik haza! - hazudtam. - Rendbe kell tennem a lakást, mire hazaér!
- MiCha! Ugye minden nap meglátogatsz minket! - jött U-Kwon is.
- Minden nap találkozunk próbákon - mosolyogtam.
- Nem akarlak elengedni! - borult a nyakamba Kyung. - Már a családunk tagja vagy! A mindennapi életünk része!
- Nem halok meg! Csak visszaköltözöm - nyugtattam.
- Nagyon vigyázz magadra Édesem! - ölelt magához Taeil.
- Ti is Drágáim! - mosolyogtam. Utána P.O is megölelt. Igaz, nem szólt semmit, de tudtam mit érez. Ő sem akart elengedni.
- MiCha! - ölelgetett Zico. - Minden rendben lesz! - súgta a fülembe.
- Azt mondod? - fúrtam a mellkasába az arcomat.
- Teljesen biztos vagyok benne! - puszilta meg a homlokomat, majd elengedett. Azt hittem, hogy itt véget is fog érni a nagy ölelkezés, de nem így lett. MinHyuk közelebb lépett hozzám, és megölelt.
- Vigyázz magadra, Te Pabo! - simogatta a hátamat.
- Oppa! Mianhae! - suttogtam. B-Bomb mondani akart valamit, de Jae közbeszólt.
- Mindenkinek hiányozni fogsz MiCha! Ne menj el! - Kibújtam MinHyuk karjai közül és ránéztem JaeHyora. Láttam, ahogyan egy könnycsepp legördül az arcán.
- Omo! Nyugalom! - öleltem meg Őt ismét. - Köszönöm, hogy befogadtatok! - hajoltam meg, miután elengedtük egymást JaeHyo-val.
Pár perc múlva mindenki kiment a szobából kajálni, és csak Zico, B-Bomb és MinHyuk maradtak a helységben.
- Segítünk pakolni, jó? - törte meg a csendet Zico.
- Rendben - sóhajtottam, majd komótosan odabattyogtam ahhoz a szekrényhez, amelyik nekem volt kijelölve. Kivettem belőle a ruháimat, cipőimet, és ledobáltam az egyik ágyra, a fiúk pedig összehajtották (nem szépen, de mindegy), aztán belerakták a bőröndömbe. Mikor készen lettünk, leültünk a földre.
- Hiányozni fog ez a hely - néztem körbe. Mennyezet fehér, falak halvány sárgák.
- Akkor miért mész el? Miért nem mondod meg HyunAenak, hogy ne jöjjön haza? - értetlenkedett Zico.
- Mert... - Most mit mondjak? "Mert nem is jön haza?". Aish... De hülye vagyok. - Mert ez nem olyan egyszerű!
- Srácok! Gyertek kajálni! - szólt Kyung.
Még aznap hazavittek a fiúk.
Érdekes volt ismét belépni az ajtón. Más szagok, más bútorok. Minden más volt. Már megszoktam, hogy ott vannak a fiúk, akik "körbeugrálnak" engem.
Kimentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet. A víz íze érdekes volt. Mint amikor először ittam a fiúknál. Teljesen más ízvilága volt mindkettőnek. De megittam, mert szükségem volt rá. Étel szinte egyáltalán nem volt a hűtőben sem, meg a spájzban sem. Végül találtam mást. Egy üveg whisky-t, amit még én kaptam egy régi barátomtól. Úgy döntöttem, hogy kinyitom, és egy kicsit beleiszom. Leültem vele a vörös kanapémra, majd ivás közben elgondolkoztam. Annyira belemerültem tettembe, hogy be is sötétedett, és az egész üveg whisky-t megittam. Nem kicsit rúgtam be. Minden dolog követte a másikat. Előhalásztam a telefonomat, és én hülye, bepötyögtem MinHyuk számát, aztán hívtam. Sajnos második csöngésre felvette.
- Haló? - szólt bele.
- Oppa. Sajnálok mindent - mondtam.
- Ezért hívtál fel? - nevetett kínosan. - Minden rendben?
- Csak azt akarom, hogy tudd, hogy... - Itt megakadtam, és elkezdett előtörni bennem a józan énem. "Mégsem jelenthetem be, hogy szeretem..."gondolkozott.
- Ugyan mit, Tongszeng? - kérdezte kedvesen.
- Hogy én... - kezdte megint a részeg MiCha.
- MiCha! Megijesztesz! Mondd csak nyugodtan! - Hangja édesebb volt minden cukornál, ami a világon létezik.
- Szeretlek MinHyuk! - hagyta el a számat ez a két szó. Ha józan lettem volna, úgy vertem volna a fejemet a falba, mint egy őrült.
- Biztos minden rendben van?
- Teljesen! Amióta megláttalak... Szeretlek! Sajnálom Oppa! Ez az igazság! - folytattam a bevallásokat.
- Figyelj... Ezt nem telefonon kéne megbeszélni - suttogta.
- Akkor gyere át! - Még én sem akartam hinni a saját füleimnek. Komolyan én hívtam át magamhoz? Tényleg ekkora idióta lennék?
- Rendben... Öt perc, és ott vagyok - tette le a telefont.
B-Bomb nem hazudtolta meg magát, tényleg hamar ideért. Kinyitottam neki az ajtót, majd amint belépett a nappaliba mentünk, ahol a whisky-s üveg hevert üresen.
- Song MiCha! Te mégis mennyit ittál?! - kerekedtek el a szemei.
- Csak egy icipicit! - mutattam a hüvelykujjammal és a mutatóujjammal keveset.
- Aha. Látom! - emelte fel az üveget. - Istenem, Te lány!
- De Oppa! Ez az igazság! - tértem vissza a nagy szerelmi vallomásomhoz.
- Igen, látom, hogy mennyire "keveset" ittál - nézett rám, majd leült mellém a kanapéra.
- Nem úgy értem! Szeretlek MinHyuk! - Megcsókoltam. Hirtelen eltolt magától.
- Részeg vagy... Nem használhatom ki... - suttogta. - Bármennyire is szeretném... - harapott alsó ajkába.
- Nem használod ki! - ráztam meg a fejemet.
- Dehogyisnem! Nem feküdnél Te le velem józanon! - mosolygott keserűen. - Nem szabad ezt csinálnunk!
- Még egy pici csók sem jöhet szóba? - néztem rá aranyosan. Miért is csinálom ezt? Hülyét csinálok magamból!
- Hát... - gondolkozott. - Nem jó ötlet. Elragadna a hév.
- Nem fog! Ígérem! - térdeltem fel a kanapén.
- Nem akarok ebből balhét... - túrt a hajába.
- Nem lesz. Csak csókolj meg! - kérleltem.
- E-Egyszer? - nyálazta meg a száját.
- Ahányszor akarod - Közelebb hajolt hozzám. Gyengéden megcsókolt. Rövid volt, aminek én részeg állapotomban nem örültem (még józanon se örülnék).
- Emlékezni fogsz valamire? - kérdezte hirtelen.
- Nem tudom - ültem közelebb hozzá. Átkarolta a vállamat.
- Remélem, hogy nem... - suttogta.
- Miért?
- Mert olyat fogok neked most mondani, amit nem mernék mondani.
- Na?
- Szeretlek MiCha! Te vagy az a nő, akiről eddig mindig azt hittem, hogy idősebbnek kell lennie. De már belátom, hogy nem így van! - emelte fel az államat. - Utoljára mondom neked ezen az estén... Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése