~4.Rész~

Már több mint 1 éve vagyok a Block B koreográfusa és stylestja. Voltak pillanatok, amikor arra gondoltam, hogy felmondok, de végül mindig jóra fordultak a dolgok.

Reggel a telefonom rezgésére keltem fel. Valaki SMS-t küldött. MinHyuk küldte:

„Aish! Nem akarsz átugrani hozzánk?:)”

Én: „Neked is szépséges jó reggelt! Gyönyörűen süt a Nap így HAJNALI 6-KOR!!!”

MinHyuk: „Jól van, bocs…:DD Na, van kedved?”

Én: „Megyek! Addig is ágyazzatok be nekem, mert aludni fogok!:)”

MinHyuk: „Meg lesz! :D”

Kómásan kicsoszogtam a konyhába, csináltam magamnak reggelit, elvégeztem a reggeli teendőimet, felvettem egy fekete cipőt, szakadtas farmernadrággal, fekete ujjatlan pólót, amin az Eiffel Torony volt látható fehérben, és egy vékony fekete, belebújós pulcsit, és elindultam gyalog a fiúkhoz. Kint tényleg sütött a Nap. A sugarai csak úgy ragyogtak, mint a gyémántok. A levegő viszont kicsit hideg volt.

Mikor odaértem a srácokhoz, becsöngettem. Szerencsére Zico hamar kinyitotta az ajtót. Bementünk a 4-es szobába, ahol az egész Block B helyet foglalt.

- MiCha! – integetett U-Kwon az ágyán ülve, még pizsamában. Szinte mindenkin az alvós ruhája volt még.

- Melyik vicces kedvében lévő fiatalnak jutott eszébe, hogy keltsük fel hajnalok hajnalán a koreográfusunkat? – törölgettem álmosan a szememet.

- Ott a bűnös! – mutatott mindenki a U-Kwon mellett ülő JaeHyora, aki egy fehér pólóban és egy fekete rövidnadrágban volt.

- Ezt majd még visszakapod! – poénkodtam. Utána már nem érdekelt semmi, és senki, befeküdtem az egyik üres ágyba, és ott el is aludtam.

***

Valamikor –saccperkábé 13:20-kor- magamtól keltem fel. Viszont amint kinyitottam a szememet, egy alvó B-Bombal találtam szembe magamat. Részben megijedtem, részben viszont nem izgatott a dolog. Olyan aranyos miközben alszik!! Felültem az ágyon (azért óvatosan, nehogy felkeltsem MinHyukot), és körbenéztem. Meglepetésemre az egész Block B feküdt valahol, és aludt. Visszadőltem a helyemre, elfordítottam a fejemet balra, és pár percig bámulni kezdtem az alvó táncos lábú bandatagot. Nem bírtam megállni… Óvatosan közelebb hajoltam Oppa-hoz, és finoman adtam egy puszit a szájára. Ezután hiperszupergyorsasággal befordultam a fal felé, ugyanis B-Bomb elkezdett mozgolódni.

*MinHyuk szemszög*

„…egy füves réten vagyok. Körülöttem rengeteg növény lapul. Felnézek az égre, ahol egyre több esőfelhő kezd összegyűlni. Egy esőcsepp hirtelen ráesik az ajkamra… Aztán még egy… Ez a két csepp, össz-vissz 1 másodpercig volt az ajkaimon, aztán eltűntek……..”

Hirtelen felkeltem. Ösztönösen a számra tettem két ujjamat, és csak bámultam az előttem alvó MiChara. Háttal volt nekem, így esélyem sem volt látni ismét, hogy milyen aranyos, miközben alszik. De… Talán így jobb is… Nem fog kísérteni semmilyen elvetemült ötlet, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem bírnám ki csók nélkül. Túlságosan is beleestem ebbe a lányba. Pedig tudom, hogy ennek is, mint a többinek is, az lenne a vége, hogy inkább mást válasz helyettem. Például JaeHyot. Igazából mindegy… Ha Ő boldogabb lenne úgy, akkor én is az lennék.

*MiCha szemszög*

Istenem! Ekkora hülyét, mint én, még esküszöm nem láttam! Nem vagyok normális! AISH! Megcsókoltam! Én! ŐT! Esküszöm, nagyon nagy idióta vagyok! Hogy a fenébe gondolom, hogy majd Ő, mint egy fantasztikus srác, énekes, táncos ÉS IDOL(!!!) összejönne egyszer az életben is velem… VELEM!! Meg vagyok veszve!

Jól van MiCha… Csak nyugodj meg… Nincsen semmi baj… Biztos nem kelt fel, és nem sejt semmiről… Remélem…

Megfordultam, aztán hirtelen nem egy alvó Oppa-t találtam, hanem egy plafont bámuló, ébren lévő Oppa feküdt mellettem helyette. Mikor meghallotta a mozgolódásomat, felém nézett.

- Szia! – suttogta mosolyogva.

- Szia – motyogtam.

- Ne haragudj, hogy ide jöttem, csak… Nem akartam a földön aludni… - kuncogott halkan.

- Nem baj! – mosolyodtam el. „Engem ugyan nem zavar…”-mondtam volna legszívesebben, de inkább hagytam.

Egyszer csak Zico dünnyögésére lettünk figyelmesek.

- Bújjunk el! – vigyorgott rám B-Bomb, és magunkra dobta a takaróját. A hátamon feküdtem, fölöttem pedig MinHyuk könyökölt. Mereven a fejünk felett lévő takarót néztem, majd hirtelen összetalálkozott a tekintetem B-Bombéval. A szívem egyre hevesebben vert, és a levegőt is egyre szaporábban kezdtem venni. Hirtelen MinHyuk közeledni kezdett felém. Mikor már csak miliméterek választották el egymástól az ajkainkat, Zico villámsebességgel rántotta le rólunk a takarót. Mindketten a megszeppent Leader-t figyeltük, aki zavartában nem tudta mit tegyen. Csak állt ott, mint egy fadarab. Én cselekedtem először. Kimásztam B-Bomb alól, és felálltam.

- Merre van a fürdőszoba? – fordultam szembe a megszeppent Zicoval és a kissé csalódott B-Bombal.

- A folyosó végén jobbra! – hebegte a Leader.

- Rendben, köszi! – Kisiettem az ajtón, és megkerestem a fürdőszobát. Bő vízzel megmostam az arcomat, és a csapnak dőlve gondolkodni kezdtem.

B-Bomb meg akart csókolni? Miért? Istenem, de hülye vagyok! Szerinted miért csókolóznak az emberek, MiCha?! Nem gondolkozol néha???

Miután befejeztem a magammal való veszekedésemet, visszamentem a szobába. Zico letelepedett a helyére ismét, B-Bomb pedig az oldalán feküdt a fallal szemben. Odasétáltam az ágyhoz, és visszamásztam az eddigi helyemre. Mivel eddig is én voltam belül, pont szembe találtam magamat B-Bombal. A banda táncosa csukott szemmel jó nagyokat szuszogott. Megpróbáltam én is visszaaludni, de nem sikerült.

- Te sem tudsz visszaaludni? – kérdezte B-Bomb mellettem, aki ismét a plafont kezdte el bámulni (ahogy én is, de ez csak részletkérdés).

- Nem… És gondolom Te sem… - fordultam felé.
- Jól gondolod! - mosolyodott el féloldalasan. Ahw!*-* Szerintem meghaltam... Sírkövemen ezt a szöveget találhatjátok: Belehalt MinHyuk édes, féloldalas mosolyába.
- Én egy gondolatolvasó vagyok! - nevettem fel.
- Csss! - kuncogott halkan, mutatva, hogy vegyem kicsit halkabbra.
- Ezek még nem fognak felkelni! Eszükbe se jut! - legyintettem.
- Te tudod! - vigyorgott.
- Bizony! - dőltem végül a mellkasára. Először megszeppenve figyelt, majd közelebb húzott magához. - Mennyi az idő?
- 2 óra - válaszolta.
- Úha... Fel kéne kelni! - ültem fel nyújtózkodva.
- Emberek! Ébresztő! - kiabálta B-Bomb.
- Én valami finomabb ébresztésre gondoltam... - nevettem fel. Kimásztam az ágyból és először a leader felé vettem az irányt. - Zico! Ébredj! - ráztam meg finoman.
- Nem! - húzta magára a takarót.
- Nem? - lepődtem meg. - Te akartad... - Felálltam, bementem a fürdőbe, egy pohárba töltöttem hideg vizet, visszamentem a szobába, és a pohár felét Zicora öntöttem.
- Mi a francot csinálsz? - ült fel dühösen, mellesleg vizesen.
- Megérdemelted! - nevettem fel. 
- Ez neked finomabb ébresztés? - nevetett B-Bomb.
- Igen! Na, ki nem akar még felkelni?
- Ébren vagyunk! - pattant fel mindenki.
- Helyes! - vigyorogtam. - Reggeli torna, emberek! 2 kör futás a házkörül! 
- Mi? - nézett rám Taeil.
- Jól hallottátok! Futás srácok! - kocogtam egy helyben.
- Fut a halál! - feküdt vissza Kyung. 
- Édesem... - mosolyogtam rá, majd rá öntöttem a pohár másik felét.
- Te meg vagy veszve! - hüledezett.
- Van ilyen! - rántottam meg a vállamat mosolyogva. - Na, futás-futás srácok! - Kinyitottam a bejárati ajtót, és kitessékeltem a fiúkat. Természetesen én is futottam velük. Mikor végeztünk a 2 körrel, visszamentünk a házba. - Reggeli! Ki mit kér? 
- Kimchi!! - kiabálták egyhangúlag.
- Készítem is! - mentem be a konyhába. Hamar készen lettem, és már tálaltam is. - Gyertek! 
- Wíí! Köszi! - nyomott egy puszit az arcomra U-Kwon.
- Nagyon szívesen! - mosolyogtam rá kicsit elpirulva.
- Mmmm! Ez nagyon finoom! - kezdte gyorsabban enni Kyung. 

- Azért csak óvatosan! Még megfájdul a hasatok! - nevettem.
Reggeli után én hazafele vettem az irányt, a többiek pedig maradtak a lakásukba tovább pihenni. Természetesen gyalog mentem. Nagyon nyugodtan sétáltam, és teljesen elmerengtem a gondolataimban. Hiba volt... Úgy mentem át a zebrán, hogy körül sem néztem. És amilyen peches vagyok, pont akkor jött egy kocsi, szinte padlógázzal. Annyira lettem csak figyelmes, hogy egy lökést éreztem, a lökés irányába zuhanni kezdtem, majd az autóról visszapattantam a talajra. Végül már csak annyira emlékszem, hogy a sofőr kiszállt a kocsiból, és beszélni kezdett hozzám. Ennyi... Ezután, mintha a végtelen űr lenne a fejembe.