~13.Rész~

*MinHyuk szemszög, közvetlen miután MiCha elment*
Francba.
A térdemre rogytam és nem akartam elhinni, hogy tényleg elküldtem a francba azt, akit szeretek...
- Hyung! - sétált be az ajtón U-Kwon.
- Hm? - néztem rá fáradt, szomorú arc kifejezéssel.
- Ho-Hová lett MiCha? - nézett körbe, majd megállapodott a tekintete rajtam. - Uramisten, megkérted a kezét?! - következtette ki a térdelő helyzetemből. - Hyung! Neki már van pasija!
- Mi?! Nem! Nem kértem meg a kezét! - hőköltem hátra. - Bármennyire is szeretném... - motyogtam.
- Tessék? Hyung, Te szereted MiCha-t?! - lepődött meg.
- Nem - hazudtam.
- Akkor? Tudom, hogy hazudsz! Látom a szemeden! Nem tudsz átverni! - húzta össze a szemeit.
- Sajnálom U-Kwon... - vontam meg a vállamat.
- Én is sajnálom - húzta el a száját. Hirtelen Zico jött a konyhába.
- MiCha? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Elment... Nem tudom, hogy hova - suttogtam szomorúan.
- Mi a francot csináltál Te észkerék?! - kiabált. - Törékeny lelke van ám!
- Tudom... Ne tiporj még jobban a földbe! - dőltem a hátamra.
- Istenem! Milyen srác vagy Te? Mi lesz veled, ha egyszer a barátnőd lesz? És miért csak veszekedni tudtok?! - fogta a fejét és leült az egyik barna székre.
- Először is, nem hiszem, hogy a barátnőm lenne azután, amit tettem vele - kezdtem. - De ha mégis, akkor meg én fellélegezhetek, mert biztosra tudni fogom, hogy az enyém. Másodszor pedig nem csak veszekedünk. Vannak jobb pillanataink is! - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Istenem! Megyek megkeresem! - Felkapta a kulcsát és elindult.
- Gyere! Menjünk be a szobába! - mosolygott kedvesen Kwon, és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- Köszönöm - csaptam a tenyerébe, és felhúzott.
- Máskor is! - ütött a hátamba. Bebattyogtunk a 4-esbe, ahol mindenki fetrengett. Jae mellett volt csak hely. Nem nagyon akartam odaülni, mert féltem, hogy leütöm a gyereket. Pedig tisztelem, szeretem Jae-t, de... Ez most övön aluli volt tőle.
- Na, mi van Hyung? - mosolygott az előbb említett személy. - Nem ülsz ide?
- Izé, nem... Jó nekem a föld.
- Képzeld B-Bomb, az előbb pont JaeHyo és MiCha ügyét tárgyaltuk - vigyorgott P.O.
- Örülök neki - biccentettem flegmán.
- És volt már első csók? - csapott a tenyerébe Taeil. - Vagy esetleg máás?
- Nem. Még semmi - pirult el.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan srác, mint Te - fintorgott P.O. -, meg fog kapni egy olyan lányt, mint Ő!
- Köszi! - Felnevettünk.
Még körülbelül úgy húsz percig beszélgettek, mire megszólaltam.
- Ha megtudom, hogy egyszer is megbántod MiCha-t, esküszöm kiheréllek - néztem Pikayora komolyan. És természetesen komolyan is gondoltam.
- Bedurvultunk? - vigyorodott el ravaszul Jae.
- Igen.
- Ugyan miért? - húzta az agyamat. Nem bírtam uralkodni magamon.
- Azért, mert az összes lányt, akit tiszta szívemből szeretek, elveszed tőlem! - álltam fel, és dühösen kivonultam a szobából, a házból. Egy időre meg akartam szűnni létezni, át akartam gondolni a dolgokat. Elmentem egy parkba, ahol leültem egy barnás-pirosas kissé rozsdás padra.
-Istenem... Most mindenkinek csak ártani tudok?-kérdeztem magamban.-Bocsánatot kéne kérnem... De... Zico még nála van... Akkor írok neki egy SMS-t.
Miután ezt jól megbeszéltem magammal, elővettem a telefonomat, és elkezdtem írni egy levelet MiChanak.
*MiCha szemszöge*
Zicoval már pár perce ültünk a kanapén és relaxáltunk. Viszont jelezni kezdett a telefonom, hogy SMS-em érkezett. Méghozzá MinHyukkietől... Megnyitottam, és angol szöveget fedeztem fel. Hála istennek tudok angolul.
"Dear MiCha,
I know I did something wrong, but
I will try to make it good.
I don't want to say goodbye to you,
Because you are Apple of my eyes, chu~.
I'm so sorry everything what I did wrong,
Please forgive me, and listen my song!♥
~I'm so sorry Micha! I hope, you can forgive me~"
- Uramisten... - suttogtam megszeppenve.
- Mi az? - ásított a Leader A képébe nyomtam a telefonomat, majd mire a végére ért, ennyit mondott; - Ez egy költő lélek...
- Ha-ha-ha... - Belekönyököltem a hasába, amire felnyögött. - De most mondd azt, hogy nem aranyos! - mosolyogtam a kijelzőre.
- Na, még egy jel, hogy szeret téged! - vigyorgott.
- Nem hiszem... - ráztam meg a fejemet szomorúan.
- Te vagy a szeme fénye! - mutatott az említett mondatra.
- Ez nem jelenti azt, hogy szeret!
- De! Ismerem Őt! Nem mindenkinek szokott ilyet írni! Érezd magadat különlegesnek! - mosolyodott el.
- Ne haragudj, lehet egy percre lányos szukagörcsöm vagy mim? - néztem rá komolyan.
- Oké - fogta be a fülét. Felálltam, és sikítozva elkezdtem ugrándozni, majd mikor elfáradtam lefeküdtem a parkettára. - Ennyi?
- Igen - lihegtem boldogan.
- Akkor írj vissza neki!
- És mit?
- Te is írj neki valami  jó, frappánsat, burkolt szerelmi kinyilvánítást, s a többi...
- Akkor segíts kérlek! - ültem vissza mellé. Tíz perc után sikeresen megírtuk a versemet.
"Dear Oppa,
I forgive you oppa,
I'm so sorry too, 
I promised to you,
I won't try to be suicide anymore!
Save me from my sadness war,
~I'm so sorry... I'm not a poet... And I'm sorry for my stupid things.~"
Erre Ő:
"Na jó, elegem van az angolból...:D Nem találkozunk valamikor, hogy megbeszélhessük?"
- Zico! Zico! Zico! - ütögettem a vállát. - Mit csináljak?
- Hívd át magadhoz! - dobta fel az ötletet.
- Mi?! De... Nem is tudom...
- Na! Csak beszélgetni - mosolygott.
- Oké...
"20 perc múlva nálam?:) :D"
Erre Ő: "Okés!:)"
- És most? - haraptam az alsó ajkamba.
- Lehetőleg ne hányd le, és próbálj normális lenni.
- Uh, tényleg! Mit vegyek fel?! - csaptam a fejemre.
- Én már megyek is Pöttömke! - állt fel, majd megölelt. - Ezt tüntesd el! - mutatott a csuklómra. - Szia! - integetett és elment. 
Beszaladtam a szobámba, felvettem egy kék, Párizsos pólót és egy fekete cicanadrágot.
Elővettem az elsősegély dobozomat és lefertőtlenítettem, aztán letapasztottam a nyílt felületi sérülést.
Mire készen lettem MinHyuk csöngetett.
- Szia! - nyitottam ajtót mosolyogva.
- Szia! - Megölelt. - Sajnálom! Tényleg!
- De, ugyan mit sajnálsz azon kívül, hogy elküldtél a francba?
- Hát, hogy... Féltékeny voltam...
- Miért? Kire? - vontam fel az egyik szemöldökömet.
- JaeHyo-ra! Még mindig az vagyok, de... Tudom, hogy boldog vagy - mosolyodott el keserűen.
- Nem vagyok boldog - csuktam be az ajtót, és bevonultam a nappaliba, MinHyuk pedig követett engem.
- Miért? Mi történt? Megbántott? Megvert? Terhes vagy? - sorolta a rosszabbnál rosszabb dolgokat.
- Dehogyis! Hülye vagy?! - nevettem fel fáradtan, és a sebes kezemmel a hajamba túrtam.
- Mit csináltál? - bámulta a bekötött csuklómat.
- Baleset... - legyintettem.
- Mit csináltál?! - ismételte meg magát, aggodalommal a hangjában.
- Baleset! - mondtam megint.
- Ismerlek! Tudom, hogy történt valami, csak nem akarod elmondani...
- Öngyilkos akartam lenni! Most jobb?! - Lehuppantam a kanapéra.
- De... Miért? - Hangja remegett.
- Azt már nem akarom elmondani... - suttogtam könnyes szemmel. 
- És miért nem vagy boldog? - értetlenkedett tovább.
- Mert! - álltam fel, és végül a szobámba mentem. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért.
- Köszi a bővebb infót! - sétált utánam. 
- Ha elmondanám... Nem hiszem, hogy örülnél neki... - susogtam szembefordulva vele. 
- Tegyél próbára - nézett a szemembe.
- Igazából nem járok JaeHyoval... - tártam szét a kezemet dühösen.
- Mi?! - nevette el magát. - Hazudtál... Megint. De jó! Te is olyan vagy, mint a többi lány...
- Miért lennék olyan? 
- Azok is, ha megtudják, hogy valaki szerelmes beléjük, kitalálnak valami mást, csakhogy lerázzák! - magyarázta.
- Mégis ki szerelmes belém?! - csattantam fel.
- Én! - vágta rá mérgesen. Lefagytam. Mi?! Jól hallottam? Miközben ezen gondolkoztam sóhajtott egyet, és ki akart menni. 
- Csókolj meg! - szóltam utána.
- Mi?! - fordult vissza.
- Arra kértelek, hogy... Csókolj meg - ismételtem el.
- Ez hülyeség... - rázta meg a fejét. Pár másodpercig némán bámult maga elé. - Szerencséd, hogy szeretem a hülyeségeidet! - jött közelebb hozzám, és eleget tett a kérésemnek. Gyengéd volt, tele érzelemmel. Pár percig élveztük egymás társaságát, majd elváltunk egymástól. Lassan, zihálva hátrálni kezdett. Nem vártam, belenéztem azokba a nagy, barna szemekbe, odasiettem hozzá, és a felugrottam, lábamat a dereka köré fontam. Ugyanebben a pillanatban megcsókoltam. Ő sem habozott, kezeit a fenekemre rakta, hogy megtartson.
Egy ideig vadcsókcsatát vívtunk, majd lefektetett az ágyamra meg sem szakítva a "csatánkat". Most nem akartam megzavarni a pillanatot. Hirtelen fölé kerekedtem, és levettem a pólómat. Éreztem azon a bizonyos helyen, hogy kíván engem. Elmosolyodtam, majd ismét megcsókoltam, végül Ő került felém, és levette a pólóját. Hasa egy picit kockás volt. 
A többi pedig már leírhatatlan...